Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Messziről nézve: Szirtaki a szakadék szélén

2011.11.09. | Kozma Levente | 8 komment

 

Lassan két hete, október 27-én, több mint 11 órás, maratoni hosszúságú tárgyalások után az európai döntéshozók hajnalig tartó tárgyalások után megegyezésre jutottak az eurozóna válságkezelésének hogyan továbbjáról. Megállapodtak a bankokkal és privát kötvénytulajdonosokkal, hogy az általuk megvásárolt görög állampapírokra 50 százalékos leértékelést vállalnak be „önkéntesen”, így a jelenlegi 200 milliárd euróról 100 milliárdra csökken feléjük görögök adóssága. Az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközzel (EFSF) kapcsolatban két, egymást kiegészítő intézkedést fogadtak el, egyfelől a hitelek fokozását a tagállamok új kötvénykibocsátásainál, illetve további finanszírozást a magán- és állami intézetektől és befektetőktől. Ez jelentősen, egyes vélemények szerint akár 1 milliárd euró fölé is emelheti az EFSF kapacitását. A bankok feltőkésítésével kapcsolatban pedig döntés született arról, hogy kötelező tőkearányukat 2012 közepéig 9 százalékra kell emelni. Ez az érintett 70 bank számára összességében 106 milliárd eurós tőketartalék emelést jelent, a kormányok garanciavállalása mellett. 
 
Érdemes egy rövid pillantást vetni arra, hogy milyen visszhangja volt a csúcstalálkozónak még azelőtt, hogy elkezdődött volna a „görög hét”, azaz Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő bejelentette volna, hogy népszavazást kíván kiírni a csúcson elfogadásra került intézkedés csomagról. A kezdeti optimista reakciók után több, a korábbiaknál árnyaltabb vélemény jelent meg, amelyek felhívták a figyelmet, hogy bár a tervek szépek, és ambiciózusak, de az ördög a részletekben és a megvalósításban bújik meg.
 
 
Soros György egy hétvégi londoni befektetői konferencián arról beszélt, hogy nem lesz elégséges Görögország gazdasági hanyatlásának megállításához a jóváhagyott intézkedéscsomag. Magát a megegyezést pozitív fejleménynek tartja, azonban véleménye szerint ez csak a következő három hónapra terjedő időszakra lesz csak elégséges megoldás. Úgy vélte, hogy nem ez lesz az utolsó válság, mivel az alapvető kérdéseket korántsem rendezték. Szerinte egyértelmű, hogy fenntarthatatlan a Görögország által felhalmozott és még most is halmozódó adósságállomány, és így az ország gyakorlatilag fizetésképtelen.
 
Az európai politikusok sokféleképpen értékelték a csúcstalálkozón elérteket. Helyreállítja az európai bankszektor iránti bizalmat a megállapodás, amelyet az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői tanácsa szerda este ért el a bankok feltőkésítésének szabályairól ezt tartalmazza a kormányfői tanácsot elnöklő Herman Van Rompuy csúcstalálkozó utáni nyilatkozata. Az EFSF keretét 1 000 milliárd euróra növelő mechanizmus Rompuy szerint képes lesz arra, hogy tűzfalként megakadályozza az adósságválság továbbterjedését. Az átfogó csomaghoz tartozik a gazdasági fegyelem és együttműködés további szigorítása. Van Rompuy bejelentette, hogy a közeli hónapokban megvizsgálják az uniós alapszerződés módosításának lehetőségeit is.
                                                
A csúcstalálkozó egyik főszereplője, Angela Merkel német kancellár visszafogottan értékelte a fejleményeket. A csúcstalálkozó utáni nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a múltban nem elég keményen" bántak az euróbeli vétkesekkel. Véleménye szerint az uniós országoknak a jövőben mindenekelőtt a gazdaság- és pénzpolitika terén kell az eddiginél szorosabban együttműködnie. Német politikai körökben azonban pártállástól függetlenül üdvözölték a csütörtök hajnalban véget ért európai uniós csúcstalálkozó eredményeit. A konzervatív CDU és CSU közös nyilatkozatban dicsérte a kancellárt, hangoztatva, hogy Merkelnek messzemenően sikerült érvényre juttatni az adósságválság rendezésével kapcsolatos elképzeléseit, jól képviselte Németország érdekeit, és egyidejűleg bizonyította európai vezetői képességeit is.
 
Nicolas Sarkozy francia elnök szerint az eurozóna megmentése érdekében az Európai Unió csúcstalálkozóján meghozott döntésekkel a világ elkerülte a katasztrófát. „Ha nem született volna megállapodás tegnap este, az nem csak Európát taszította volna katasztrofális helyzetbe, hanem az egész világot" - hangoztatta a francia államfő a két legjelentősebb francia országos csatornának adott interjújában. A francia ellenzék a csúcs után azonnal aggodalmának adott hangot az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz létrehozásának mikéntje miatt. Azt kifogásolták, hogy az EFSF kapacitásait úgy bővíthetik ezer milliárd euróra, hogy egy különleges célú eszközt (SPV) hoznak létre, amely euró-övezeten kívüli államok befizetései ellenében kötvényeket bocsát ki. Az ellenzék aggodalmának egyik kiváltója az volt, hogy Kína is jelezte: ennek létrehozásában szívesen részt vesz. Ezt az információt erősítette a Sarkozy elnök által adott interjú is, melyben arról is beszélt, hogy „Kína nem nélkülözhetetlen az euró megmentéséhez, de az európaiaknak nincs okuk visszautasítaniuk a kínai tőkét ... Ha a kínaiak, akik a világ tartalékának hatvan százalékával rendelkeznek, inkább az euróba fektetnek be, mint a dollárba, miért utasítanánk vissza?”
 
Kína azonban kivárt, amíg az euró-övezeti mentőalap kiterjesztésének technikai részletei is pontosabbá válnak. Bár sokan hivatkoznak Kína több mint háromezer milliárd dolláros tartalékaira, a távol-keleti országnak más prioritásai is vannak, mint Európa megmentése. Ilyen, egyéb prioritás például Afrika. A China Development Bank (Kínai Fejlesztési Bank) például a csúcs napján napvilágra került hírek szerint, 1 milliárd dollárral megduplázza az afrikai kis- és közepes vállalatoknak nyújtott rendkívüli fejlesztési hitelalapjának összegét. De jogos igénynek tűnik a kínai közvélemény részéről az is, hogy a kínai állam ahelyett, hogy külföldön fektet be, inkább az elmaradottabb és szegényebb belső-kínai területek modernizációját gyorsítsa fel beruházásaival. Emellett jellemző a hagyományos kínai tartózkodás attól, hogy közvetlen segítségnyújtással váljanak szereplőivé az európai politikának.   Alternatív megoldásként kínai részről felmerül az a lehetőség is, hogy az IMF-ben nagyobb részesedést kapva, a Valutaalapnak nyújtott nagyobb tőkével járuljon hozzá Európa megmentéséhez.
 
Bár az USA saját gondjaival van elfoglalva, azért aggódva figyeli az Európában történteket. Ezt bizonyítja Barack Obama Financial Times-ban megjelent vezércikkének mondandója is. Az amerikai elnök véleménye szerint fontos előrelépés történt ugyan az európai piaci bizalom helyreállítása felé, de tekintettel a kihívás méretére és a világgazdaságot fenyegető veszélyre, fontos ennek a stratégiának a sikeres megvalósítása is, különös tekintettel egy olyan hiteles tűzfal felépítésére, amely képes megakadályozni a válság terjedését. Különböző sajtókommentárok szerte Európában vagy azon kívül azonban sokkal szkeptikusabban fogadták a megállapodást és nagyobb hangsúlyt helyeznek a megvalósítás fontosságára, mint az EU-csúcson történt megegyezés tényére. A német sajtó a görög adósság elengedés mértékét és Berlusconi reformterveinek hitelességét kérdőjelezte meg leginkább.
 
Gavyn Davies amellett érvel a Financial Times-ban, hogy a görög probléma ezzel a megállapodással még messze nincs megoldva. Ugyan a mostani, a GDP arányában 152%-os államadósság 2020-ra 120%-ra mérséklődhet, ha minden a mostani számítások szerint halad, de még ez is jóval magasabb a kezelhető szintnél.
 
Az orosz sajtóban érdekes interjú jelent meg Simon Tilforddal a Center for European Reform vezető közgazdászával. Tilford mindenképpen előremutatónak tartja a megállapodást, azonban igencsak kérdéses, hogy megoldást jelent-e a krízisből való kilábalásra? Szerinte ehhez a teljes európai pénzügyi berendezkedést át kellene alakítani, például az Európai Központi Bankot a Fed-hez és a Bank of England-hez hasonló jogokkal kellene felruházni. Görögország ügyében meg akár elengedik a kezét, akár nem, de egy tartós megoldást kell találni, mert ez a bizonytalansági állapot nagyon árt a piacoknak, hangsúlyozta Tilford.
 
A november 3-4-én megrendezett G20-as csúccsal kapcsolatban Domenico Lombardi a Brookings Intézettől, még a csúcs előtt úgy vélte, hogy a cannes-i csúcstalálkozó lehetőséget biztosíthat az euroövezeten kívüli G20 vezetőinek, hogy kinyilvánítsák támogatásukat az IMF további részvételére az európai válságkezelésben beleértve a görög válságkezeléssel kapcsolatos intézkedések megvitatását és az IMF védőháló további bővítésének lehetőségeit.
 
Ezek után történt, hogy Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök október 31-én hétfőn bejelentette: népszavazást tartanak az európai uniós csúcson elfogadott, a görög adósság egy részének leírásáról, illetve az új hitelprogramról szóló megállapodás jóváhagyásáról. „A görög nép akarata kötelező lesz a számunkra" - mondta Papandreu a görög szocialista párt parlamenti frakciójának ülésén, és közölte: kész bizalmi szavazást is kérni a parlamentben a hitel megállapodásról. „Akarják-e a görögök az új megállapodást, vagy elutasítják azt? Ha nem akarják, nem fogadjuk el" - mondta a kormányfő. Az események innen szédületes mértékben felgyorsultak, a legtöbb európai vezetőt hideg zuhanyként érte a bejelentés. Papandreu ráadásul úgy lépett, hogy nem értesítette szándékáról a görög válságkezelés kulcsszereplőit sem. Az EU részéről José Manuel Barroso bizottsági elnök és Herman Van Rompuy, a tanács elnöke által közösen jegyzett közleményben diplomatikusan, de határozottan azt hangsúlyozták: a bankok feltőkésítése és az EFSF bővítése tovább folyik. Meggyőződésük, hogy a görög növekedés és munkahelyteremtés érdekében az EU-csúcson elért terv a legmegfelelőbb. Bíznak abban, hogy Görögország az euró-zónával és a nemzetközi közösséggel szemben vállalt kötelezettségeinek eleget tesz.
 
Ahogy teltek az órák, úgy vált világossá, hogy a görög miniszterelnök bejelentése csak egy taktikai célt szolgált: elérni a jobboldali ellenzék támogatását az EU-csúcson elfogadott intézkedésekkel kapcsolatban. Amióta Papandreu és pártja hatalomra került, a legnagyobb jobboldali ellenzéki párt az Új Demokrácia pártja minden fronton támadta a szocialista kormányt és nem kevés népszerűségre tett szert azáltal, hogy a válságkezeléssel kapcsolatban minden intézkedést ellenzett. Az utóbbi hetekben, érezvén, hogy népszerűségük csúcsán vannak, mindent egy lapra feltéve a miniszterelnök mielőbbi lemondását és előrehozott választások kiírását követelték. Semmilyen kompromisszumra, engedményre nem voltak hajlandók, csakis a hatalom megszerzése volt az egyetlen szempontjuk nekünk, magyaroknak erős déjà vu érzésünk lehet ezzel kapcsolatban 2008-2009-ből.
 
A görög politikai szereplőkre óriási nyomás nehezedett külföldről és belföldről egyaránt, hogy valamiféle megoldás szülessen még a cannes-i G20-as csúcstalálkozó előtt. Ez meg is történt. Antonisz Szamarasz az Új Demokrácia pártjának vezetője is beállt az EU-csúcson meghozott intézkedéscsomag támogatói közé, november 4-én Papandreu megnyerte a bizalmi szavazást a görög parlamentben. Másnap a miniszterelnök és a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, Szamarasz – akik egyébként kollégiumi szobatársak voltak egyetemi éveik alatt az USA-ban – az államfő vezetésével megállapodtak abban, hogy Papandreu lemond, akár egy héten belül nemzeti egységkormány állhat fel, és februárban előrehozott választásokat tartanak. A cikk megírásának pillanatában Lukasz Papademosz tűnik a legesélyesebb miniszterelnök jelöltnek, aki korábban az EKB egyik alelnöke is volt. Az átmeneti kormány megbízása arra terjedne ki, hogy még a választások előtt ratifikálja az elfogadott mentőcsomagot, ezzel lehetővé téve azt, hogy a görögök hozzájuthassanak a megszavazott 8 milliárd eurós összeghez és elkerüljék az azonnali államcsődöt.
 
A görög dráma rengeteg indulatot, elkeseredett megnyilvánulást, majd feloldásként pozitív reményeket szült. Egy biztos, nagyon sok minden megváltozott egy hét alatt, az euró jövőjével kapcsolatos gondolkodásban olyan tabuk is megdőltek, amikről korábban nemigen beszéltek felelősnek mondott politikusok. Ilyen megdőlt tabu Görögország csődje, egyes tagállamok kiválása az eurozónából vagy a pénzügyi unió lehetséges vége is. 
 
Az eurozóna és az EU intézményeinek korábban nem tapasztalt nyomásgyakorlását és vezetőinek véleményét tükrözte Olli Rehn uniós pénzügyi biztos ultimátuma, miszerint az eurozóna pénzügyminisztereinek most hétfői találkozójáig a görögöknek megegyezésre kell jutniuk a nemzeti egységkormány létrehozásáról.
 
A nemzetközi sajtóban - bár az jórészt kritikus volt a népszavazásos ötlettel szemben - számos megértő hangvételű publicisztika is születetett. Fareed Zakaria a CNN honlapján megjelenő blogjában arról ír, hogy figyelembe véve a kényszerítő körülményeket, Papandreu felelősségteljesen kormányzott és a referendummal kapcsolatos ötlete is korrektnek tekinthető. Az előző, jobboldali kormány örökségeként kapott helyzet konszolidálása és kezelhetősége érdekében több olyan megszorító csomagot is le kellett vezényelnie, amilyen az USA-ban például elképzelhetetlen lenne. Felismerte, hogy a helyzete egyre nehezebb és tarthatatlanabb lesz, hacsak nem tudja valahogy bevonni a döntés felelősségébe az addig mindent a körmeszakadtáig tagadó és elvető ellenzéket. Az egész népszavazási hercehurca azt üzente az ellenzéknek: „OK, ha ellenezni akarjátok a megállapodást, akkor vállaljátok ti a felelősséget azért, hogy Görögországot kiebrudalják az euró-zónából”. A terv működött, Papandreu nagyon okosan oldotta meg a helyzetet.
 
Az Economist című angol nyelvű gazdasági hetilap arról ír, hogy nem csak a piacok, de a szavazók is veszélyt jelenthetnek az euró számára. Lehet halogatni, de előbb vagy utóbb az eurónak mindenképp szüksége lesz egy népszerűségi tesztre. Papandreu, a maga ötletével a népszavazásról, inkább hírhozónak, mintsem „rosszfiúnak” tekinthető ebben az esetben. Eddig az eurozóna válságára a piacok felől érkező nyomáson keresztül figyeltek az elemzők, azonban egy ország pénzügyei nem csak a piacok által meghatározottak. A pénzügyi teljesítés határai inkább az emberek adó- és egyéb járulék fizetési hajlandóságától illetve a közkiadások lefaragásának elfogadásától függnek. A kormányok előbb élik fel politikai tőkéjüket, mintsem elfogynának az ötletek újabb adók kivetésére. Végeredményben a „nem fogunk, nem akarunk fizetni” problematikája hamarabb jelentkezhet, mint a „nem tudunk fizetni”-é.
 
Charles Goodhart az Institute for New Economic Thinking internetes oldalon megjelenő blog bejegyzésében amellett érvel, hogy az európai polgárok és az EU intézményei közötti kapcsolat élőbbé és szorosabbá tételének érdekében érdemes lenne bevezetni a közvetlen szavazás intézményét az Európai Bizottság elnökségének megválasztásához. Ez egy igazi, uniós szintű adóhatóság létrehozatalának legitimációját is erősíthetné.
 
 
Daniel Gros közgazdász, az Európai Politikai Tanulmányok Központja (CEPS) igazgatója szerint bár a népszavazási kezdeményezést visszavonták a görögök, hatása mélyreható lesz az európai kormányzás jövője szempontjából. Ha kiírták volna a népszavazást, a görög szavazók minden valószínűség szerint a mentőcsomag elvetése mellett döntöttek volna, ami egyet jelentett volna Görögország kilépésével az eurozónából. Megdőlni látszik az a teória, miszerint az eurozóna elhagyásának járulékos költsége akkora, hogy senkinek nem áll majd szándékában kilépni. Ez az elgondolás most már úgy tűnik egyre inkább a múlté, legalábbis a görögök így gondolhatják.
 
Gideon Rachman a Financial Times vezető publicistája vezércikkében amellett érvel, hogy az euró egy olyan eszköz, amelynek a gazdasági virágzást és politikai harmóniát kellene szolgálnia. Azonban ennek pont az ellenkezője történik. Emiatt a döntéshozóknak nem azon kellene gondolkodniuk, hogyan is menthetnénk meg az eurót, hanem azon, hogy hogyan szabadulhatnának meg tőle vagy legalább azon, hogy a leggyengébb országok hogyan léphetnének ki az eurozónából. Görögország, vagy Olaszország számára a közös pénz nem teszi lehetővé az infláció elengedését és a leértékelést, amit a korábbi időkben rendszeresen alkalmaztak, amikor túl magas volt az adósság. Az sem volt könnyű megoldás, de a mostani „belső leértékelés”-nek (internal devaluation) nevezett bércsökkentésnél és tömeges munkanélküliségnél kevésbé volt fájdalmas. A mostani EU-csúcson elfogadott intézkedések sem elegendőek, hiszen az optimista szcenárió szerint 2020-ra a GDP 120%-nak megfelelő szintre csökkentett görög államadósság is még csak olyan szintű lesz, mint az ezen a héten kicsúcsosodó válságban vergődő Olaszországé. Rachman szerint nem kell félni tehát az euró megszüntetésétől, hiszen az olyan alapvető európai vívmányok, mint a közös piac, személyek szabad mozgása a határok nélküli Európában, vagy a külpolitikai együttműködés továbbra is megmaradhatnak.

· 5 trackback

Címkék: eu görögország euro válságkezelés adósságválság messzirőlnézve

A bejegyzés trackback címe:

http://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr203364424

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 50% 2011.11.09. 10:12:58

2 napja már írtam egy bejegyzést a görög mentőcsomaggal kapcsolatos kétségeimről.A véleményem az volt, és most is az, hogy a csomag nem a görögök, hanem a elsősorban a magánbefektetők megmentését szolgálja, ami elismerem meglehetősen demagóg, populista...

Trackback: Fischer: Felejtsük el a 27 tagállamot 2011.11.09. 16:36:01

Nem látom, hogy ez a 27 ország együtt bármilyen érdemi reformot tudna véghezvinni - mondta Joschka Fischer a Zeitnek, amit a hvg.hu idéz.

Trackback: Fischer: Felejtsük el a 27 tagállamot 2011.11.09. 16:36:01

Nem látom, hogy ez a 27 ország együtt bármilyen érdemi reformot tudna véghezvinni - mondta Joschka Fischer a Zeitnek, amit a hvg.hu idéz.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

ilyen hosszú posztot kár volt írni, csak az időmilliomosok fogják végigolvasni.
Valóban nem lesz könnyű. Főként, mert egyre-másra jönnek az új jelöltek. Olaszok, Spanyolok, Írek. Euro százmilliárdok fognak elszállni a levegőbe...
Korrekt összefoglaló!

Annak ellenére, hogy Papandreu népszavazásos ötlete főként az ellenzék bevonását és felelősségvállalását kívánta elérni, "járulékosan" azért felvet még egy-két problémát:

Először is, nem vagyok elmélyedve ugyan a görög történelemben, de a fő csomópontokat, folyamatokat ismerem. Az alapján pontosan lehetett látni, hogy ez lesz, hiszen újra és újra ismétlődnek azok az események, amelyeknek a vége a görög csőd.

Ez az ismert strukturális probléma feszegeti bennem a kérdést, hogy ennek ellenére miért is adtak ennyi kölcsönt Görögországnak, továbbá, miért nézték el egészen a világgazdasági válságig a nyilvánvaló hazudozásokat. (Az külön tetszik, hogy a cikk kiemeli, hogy Papandreu itt nem főbűnös, ő már a nyakába kapta a válságot Karamanliszéktól).

Másodszor. Vajon Görögország, a görög társadalom képes lesz-e valaha felállni innen? Mivel nincs érdemi termelő szektoruk, ezért kiszolgáltatottak a fogyasztásnak, illetve a külső körülményeknek. A fokozatos megszorítások pedig ennek nem fognak kedvezni.
Továbbá, ami Magyarország számára is intő jel lehet: Ha azok a görögök, (és magyarok), akik egyébként a legképzettebbek, legproduktívabbak lennének, megelégelnék az egész kilátástalan helyzetet, és nyugatra távoznának, mi történne? Még súlyosabb lenne a helyzet, hiszen akkor a gazdaságban némi húzóerőt jelenteni képes rétegek hiányoznak. Az EU persze tárt karokkal fogadja a képzett munkaerőt. Termelő szektort meg nem nagyon lehet csinálni, hiszen az EU viszonyok között az nem lenne versenyképes.

Kíváncsi lennék, mi a véleménye a szerzőnek arról, hogy nem egy visszafordíthatatlan TÁRSADALMI CSŐD helyzetébe van-e Görögország?

A másik elgondolkodtató dolog a demokrácia. Sajátos, hogy pont az antik demokrácia "fellegvára" kapcsán kerül elő ez a kérdés. Egyik oldalról nyilvánvaló, hogy a görög nép nehezen viseli, hogy gyámság alá helyezték, és vissza akarná venni a szuverenitást.
Érdekesebb azonban másik oldalról az össz-európai demokrácia kérdése. A cél ma a tagállamok gazdaságpolitikájának összehangolása. Oké, komoly érvek vannak mellette. Ahogy a költségvetés szorosabb ellenőrzése fölött is. Viszont ez már azt is maga után vonja, hogy az országok a társadalompolitikájuk önállóságát is elveszítik. Ami pedig - nézetem szerint - tekintve, hogy nagyon különböző társadalmakról van szó, egy katasztrofális következményekkel járhat.

A következő kérdés, hogy kik hozzák, kinek a nevében az EU szintű döntéseket? Nyilvánvalóan látszik, hogy a németek és a franciák a domináns szereplők. Sarkozy és Merkel vette vállára az ügyet. Azonban itt is van egy súlyos demokrácia-probléma: A két egyébként nagy formátumú politikus nem a kb. ötszáz milliós EU lakosság érdekét fogja keresni, hanem a 65,000,000 franciáét, és a 82,000,000 németét. Ami részükről érthető, hisz ők szavazzák be őket, és nem mondjuk a bolgárok, vagy a szlovének. Viszont az ő döntéseik kihatással vannak azokra is, akik ebbe méretük okán nem szólhatnak bele.

Mi a megoldás? Sokan azt mondják, az integráció mélyítése, és pl. a bizottsági elnök, és a legfőbb döntéshozók közvetlen választása. Én ezzel kapcsolatban is szkeptikus vagyok. Ahhoz szükség lenne "Európai népre". Az pedig csak egy fikció, és nagyon sokáig az is marad, hiszen olyan szinten eltérő érdekeik vannak az embereknek.

Elnézést, hogy hosszan írtam, de ez az egész egy nagyon komplex probléma, és minden lépés újabb és újabb problémakörökre világít rá.
Szerintem is a társadalmi bajok a nagyobbak, amik részint a gazdaságiakat is generálják. Mint nálunk. A nyugati, "fejlett" társadalmak pedig demokrácia-deficittel küzdenek, szerintem. Hét elején volt nagyon érdekes cikk erről a FAZ-ban, Schirrmacher tollából, amit Jürgen Habermas kommentált.
Vajon nálunk a tisztelt értelmiség és a mégjobban tisztelt sajtó miért nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel? Úgy értem, érdemben?
@Idet:
én is itt látom a megoldást. van egy ortodox liberális gondolkodás, aminek még a múlt században én is híve voltam. ez a felfogás azt mondja, hogy a gazdaság számára a legjobb a minimális újraosztás. mennél kevesebb az adó, járulék, jövedék, vám, illeték annál jobb.

legyen egészségbiztosítás, és nyugdíjrendszer. tartsunk fent A) a kötelező társadalombiztosítást, B) az iskolarendszert, és a kultúrát, C) a közhivatalokat, és igazgatásrendészetet, hadsereget. és ezt az egészet ússzuk meg 1/3 elvonással. 3×1/10, és még marad 1/30 az adósságszolgálatra.

szerintem ez nem rossz elképzelés. abszolút védhető. ha megnézed, akkor éppenséggel magyarországon is alkalmazható lenne. 3×3000 mrd huf & 1000 mrd huf. adósságszolgálat stimmel. közigazgatásra, igazgatásrendészetre nagyjából annyit költünk. oktatásra, kultúrára kevesebbet. de ha a családtámogatást is idevesszük, akkor nagyjából ennyit. szóval egy gyermekjóléti tized. hű de klassz. pfff. szociális rendszer nem stimmel. a jelenlegi nyugellátás felét tudnánk fizetni.

na most egy ideig abban a hitben élt a legtöbb ortodox liberális - én a múlt században biztosan - hogy oké, a nyugdíjrendszer nem stimmel, de ha az 1/3 lépésről-lépésre közelítjük, akkor abból olyan növekedési többlet származik, aminek következtében a nyugdíjak reálértéke nem fog csökkenni, vagyis az infláció mértékével növelhető lesz. és végső soron ez a modell tartható lesz. tehát az infláció, és a redisztribució csökkentés az egyik legfontosabb prioritás. a kádári 2/3-os szintről eljutottunk 1/2-re és innen kell tovább lépni 1/3-ra.

szerintem nagyon jó kis terv volt. a gyenge pontja az volt, hogy az újraosztás csökkentése automatikusan növekedési többletet eredményez. ehhez ugyanis tőkekiáramlás, magyarul gyarmatosítás kellett volna. tehát nekem vállalkozóként csökken az adóterhem. de nem gond, majd kizsákmányolok valakit. az alacsony újraosztás miatt azt hazahozom. befizetem a pénzt a kincstárnak. hejehuja. kapitalismus über alles.

csakhogy - szerintem a múlt század végére - kiderült, hogy ez az egész nem működik. nyugat-európa a mezőgazdaságot kezdte el támogatni. kelet-európai államok pedig az iparban, és a kereskedelemben adtak különféle adókedvezményeket. de ha támogatjuk a multikat, akkor támogassuk a maszekokat (kis, és középvállalkozásokat is), mert ők teremtenek munkahelyeket. ezen kívül a közalkalmazottak extra bérpótlékokat követeltek maguknak. a szociális rendszerben a szerzett jogok, etc, etc. a welfare state az ortodox liberális álláspontot a háttérbe szorította. és végérvényesen felülírta a tőkepiaci válság. mentsünk meg a bankokat. mentsük meg a görögöket.

tehát az 1/3 újraosztásra épülő ortodox liberális út nem járható. és ott tart európa, hogy mondani kellene egy másik modellt.
@unionist: Silvio Gesell? Röpke? Úgy értem, ezen az alapon.
Nem vagyok szakember, de nagyon érdekel, izgat a dolog, azt hiszem, joggal.
Régiók, vízszintes növekedés, nem fölfelé, kis körök összekapcsolása. A helyben termelt értékek helyi elosztása, (az energia egy része is tudna hazai lenni) cseréje, a nagyobb dolgok pénzért kívülről, a munkahelyek nagy része otthon, nyista utazás. Bocs a primitív fogalmazásért, de látod az időpontot... és még kávét sem ittam.
Ja igen, és a politikai felépítmény hajazna a gazdaságira.
@Idet: Bocs, múlt hét. Ki is nyomtattam stikában a munkahelyemen...
@Idet:
itt két kérdés van. az egyik a reálgazdaság megszervezése, a másik az adósságrendezés. szerintem mindkettő összeurópai keretek között valósulhat csak meg.

először is kellene egy fiskális unió. megyei számvevőkkel. a költségvetést nem országokra, hanem megyékre (nuts 2, vagy nuts 3) lebontva kellene ellenőrizni. minden tagállamot annyi uniós közigazgatási egységre kellene felosztani ahány ep képviselői helye van.

a 22 magyar helyből ez rögtön adódik. 19 megye, és 3 budapesti (metropolitan) county. 22 uniós számvevő felügyeli, hogy a költségvetési hiány ne haladja meg az összeurópai tervezetet. tehát ehhez szükség van egy megyei alapon szervezett uniós közigazgatásra és igazgatásrendészetre.

mert azt látjuk, hogy csak a legvégső esetben működik az, hogy a görög miniszterelnök ígér valamit a német kancellárnak.
görögországnak is 22 helye van. van 11 kisebb fél millió körüli periféria. ezen kívül van egy 2 milliós szaloniki, és egy 3,5 milliós attikai régió. ez 4 illetve 7 mikro-periféria. ezek után 22 uniós számvevőszék ellenőrzi a görög költségvetést. így lehet tartani egy közös európai hiánycélt.

na most ez egy dolog. mert még ott van a már felhalmozott adósság. szerintem ezt is összeurópai keretek között kellene kezelni. tehát nem volna szabad több görög, olasz, portugál, magyar, stb. államkötvényt kibocsátani. csak és kizárólag eurokötvényt. azt kellene mondani, hogy a tagállamok adósságának rendezéséért a monetáris unió vállal garanciát. az uniós költségvetési hiánycél tartásáért pedig a fiskális unió felel.

na most ez megint csak egy dolog. mert még mindig nem mondtuk meg, hogy az adósságot mégis minek a terhére fogjuk visszafizetni. annak egy részét eurokötvényekkel refinanszírozzuk. de ki fog törleszteni. nekem a határozott véleményem az, hogy a vagyonra adót kell kivetni. és az adósságot ebből a forrásból rendezni.

ennyi az egy főre jutó államadósság.

www.wolframalpha.com/input/?i=%28hungary+government+debt%29+per+%28hungary+population%29

az egy politikai kérdés, hogy ezt mégis hány év alatt akarjuk rendezni. erről a tagországoknak szabadon kellene dönteniük. természetesen az eurokötvények kamatait a tagországoknak kell fizetniük. erről az európai központi bank, és az unió monetáris tanácsa dönt. a hiánycélt pedig a fiskális unió költségvetési tanácsa határozza meg. ezek teljesülését a megyei számvevők ellenőrzik. a megyék száma megegyezik az ep képviselői helyek számával.

az európa parlementbe minden _county_ közvetlen delegálhat egy tagot. ez egy kétkamarás rendszer abban az értelemben, hogy van egy összeurópai felsőház. az unió politikai kormányába minden _country_ közvetlen választ egy szenátort.

---

de ez még mindig nem válasz a reálgazdaság megszervezésére. szerintem ahhoz egyrészt óriás uniós konszernek kellenek. tehát mondjuk mikroelektronikában egy philips-siemens-nokia-olivetti-logitech egyesülés. ha jól figyeled, akkor a nyugati, a középső (valójában keleti), az északi, a déli régió és svájc egy jelentős iparvállalatáról van szó. és ha ezek a cégek egyesülnek, akkor azért annak van súlya. az ortodox liberális gondolkodás az ilyen trösztök létrejöttét erősen ellenezték. amerikában is. de aztán rájöttek, hogy másképp nem tudnak versenyezni ázsiával.

a tajvani mikroelektronikát úgy kell elképzelni, hogy van az acer, az asus, a htc, és az msi. ezek a meghatározó gyártók, és vannak óriás beszállítók. de ebből előbb-utóbb lesz egyetlen nagy tajvani konszern saját igazatótanáccsal. a japán mikroelektronika a sony köré fog szerveződni. a koreai a samsung köré.

na most ugyenez nem megy, hogy magyar meg a videoton köré. hanem egy, vagy néhány kontinentális méretekben működő vállalatra van szükség. tehát mondjuk egy északi, és egy déli európai autógyárra. a piacon egyébként ez van most is. a távközlésben van egy transzatlanti (vodafone), egy középeurópai (t-com), egy észak-európai (telenor), és egy dél-európai (telefónica-telecom italia) szolgáltató.

na most oké, de mi van a mikro gazdasággal. szerintem az van, hogy mellettük lehetnének kicsi, akár egy-egy városban szolgáltató kis telekom cégek. na most ezek a kis halak olyan nagyon nem zavarják az óriás bálnákat. időnként megehetik őket (felvásárolják), és persze a kis halakból lehetnek nagyok. vagy tömörülhetnek rajokba. tehát ezek a mikrovállalkozások valamilyen szövetségbe összeállva csinálhatnak középvállalatokat. közösen építenek egy márkát, vagy védjegyet.

valami ilyesmit kellene csinálni. de ettől nagyon messze vagyunk. szóval a politika nyilvánvalóan inkompetens ez ügyben. külön kellene választani ezt a party service dolgot. tehát mondjuk a pártszervezést úgy tudom elképzelni, hogy a plázában a színpadon van egy moderált vita. szakértők beszélgetnek egymással. és akkor lehet kérdezni. és aki jót kérdez az kap egy szelet pizzát, hogy hadd örüljön. és erre nyilván harapnának az egyetemisták. vagy kap egy pólót. ehhez persze szponzor kell. de kis pizzéria is gondolhatja azt, hogy ez neki megéri.

így egy kifejezetten uniós pártot kellene szervezni. és azt kell mondani, hogy ez egy európai nacionalista párt. azért, mert európai nemzetben gondolkodik. szemben áll a népnemzeti kormánnyal. ezt akarja felülírni. nem a humanizmust (aka szociáldemokráciát), a konzervativizmust, és a liberalizmust akarja eltörölni. hanem ezt a nemzeti hip-hopot felülírni. de ez egy kifejezetten pragmatikus szakértő csapat. aminek a távlati célja az európai választások megnyerése. tehát hosszú távon nem akar bekerülni az országgyűlésbe. nem akar állampárt lenni. hanem kifejezetten az ep-be kerülést tartja fontosnak. illetve azt, hogy a magyar szenátort ezt a párt adja.

és ehhez tartozik egy rövid távú cél. egy alkotmányozó gyűlés összehívása. amit karácsony gergő is mond. csak nem kell hozzá a jobbik. tehát a cél, hogy a magyarországon angolszász típusú demokrácia jöjjön létre, és ne szovjetorosz.

szóval ez az egész meglehetősen bonyolult. nem tűnik lehetetlennek, de olyan egyszerűnek sem.

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (1) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (2) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) e.on (1) E.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) Egyiptom (1) egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) EU (3) eu (9) EU-csúcs (2) euro (1) euró (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) Európai Bizottság (2) európai bizottság (1) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (10) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (1) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) Izrael (1) izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) keretszámok (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kilépés (1) kim (1) kína (1) Kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) magyar-magyar kapcsolatok (1) Magyarország (4) magyarország (7) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) Messziről nézve (1) messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) MOL (1) mol (2) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) mvm (2) MVM (1) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (3) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (6) olajembargó (1) Olaszország (1) olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) usa (3) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma