Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Privát sarok: A tankötelezettségi korhatár leszállításának várható hatásairól

2011.11.03. | h&m | 25 komment

 

Nem az a valódi kérdés, hogy hány éves kortól ne kelljen mindenkinek iskolába járnia, hanem az, hogy mikortól, milyen ellátás, iskolát megelőző, iskolai és azon kívüli szolgáltatás szükséges ahhoz, hogy minden gyereknek megadjuk a sikeres és boldog felnőtté válás esélyét – írja Herczog Mária közgazdász és szociológus, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja. A gyerekek tanításába, fejlesztésébe fektetett pénz nem csak gyermekjogi, hanem közgazdasági, nemzetgazdasági értelemben is a legtisztességesebb és legjobb döntés. A most tervezett, oktatást és szociális ellátásokat érintő intézkedések hosszabb távon rettenetesen sokba kerülnek majd mindannyiunknak.
 
Nehéz időkben, a legszegényebb gyerekek szükségleteit kell figyelembe venni. Egy gyereknek csak egy esélye van arra, hogy mind szellemileg, lelkileg, mind fizikailag normálisan fejlődhessen. És elsődlegesen a kormányzatok felelőssége, hogy ezt az esélyt megteremtsék, megvédjék – jó és rossz időszakokban egyaránt” (Unicef Innocenti Research Center, 2010).
 
A kormány megfontolásai
 
A tankötelezettség korhatárának tervezett leszállítása 18-ról 16 évre, első ránézésre sokak számára nem jelent semmi különösebb problémát. Még logikusnak is tűnhetnek azok az érvek, amelyek szerint, a gyerekek egy jól körülhatárolt csoportja nem motivált a tanulásra, nem képes, nem akar a nehezen, vagy kegyelemből elvégzett általános iskola után még éveket az iskolapadban tölteni. Ők azok, akik elvileg mielőbb munkába állítandók, ha gyakorlati ismereteket kapnak a rövidebb, és elsősorban az adott szakterületen szerzett tapasztalatokkal.  Így felkészülhetnek felnőtt, munkás életükre, hiszen a korábbi évszázadokban sem középiskolában sajátították el a későbbi szakmunkások a szükséges tudást. Másrészről, az is logikusan hangzik sokaknak, hogy mivel ezek a gyerekek látszólag nem képesek elsajátítani a jelenlegi iskolarendszerben megkövetelt közismereti tárgyak keretében oktatottakat, emiatt kudarcosak, sokan kimaradnak, minek hát terhelni őket, és az iskolarendszert? Ez csak felesleges pénzköltés, energiapocsékolás – szól az effajta okfejtés.
 
Aggályos és igaztalan ez a megközelítés, de ahhoz, hogy ezekre a felvetésekre megfelelő választ tudjunk adni, érdemes jobban kinyitni az objektívet és tágabb képet befogni.
 
A bevált gyakorlat: minél többen, minél tovább
 
A tankötelezettség egyfelől azt jelenti, hogy mindenki számára ingyenesen biztosítja az állam az általa minimálisan szükségesnek tekintett ismeretek és készségek elsajátításának lehetőségét. Az ingyenesség és a családtámogatás lehetővé teszi a családok számára, hogy ezen idő alatt képesek legyenek a gyerekeiket eltartani, ne kelljen az ő munkakeresetükre is számítani. A tankötelezettség teremt intézményes lehetőséget és egyben garanciát is arra, hogy a családi környezetnél szervezettebben, szisztematikusan történő oktatással, neveléssel olyan tananyagot, viselkedési kultúrát, értékrendet közvetítsen kontrollált módon, amit a legoptimálisabbnak tart, és nyíltan befolyásolhassa a tanulók életszemléletét, tudáskészletét, preferenciáit, ezzel a jövő társadalmát is. Ennek módszereivel, mértékével lehet vitatkozni, de alapvetően minden oktatási rendszer bevallottan vagy sem, ezt is célul tűzi ki.
 
Az ismeretek, készségek elsajátításának feladatát és költségeit döntően azért vállalja magára a közösség, mert a családi nevelés során az eredményesség nem feltétlenül és mindenki számára lenne biztosítható, másrészt a közösségnek, adott országnak az válik előnyére, ha munkára, önfenntartásra, adófizetésre képes emberek az állampolgárai, nem elvéve, hanem gyarapítva az adott ország jólétét és jóllétét. Nyilvánvaló, hogy olyan sokrétű és meglehetősen összetett kérdésről van szó, amiben különféle nem könnyen összeegyeztethető szempontok, érdekek jelennek meg, és magától értetődő az is, hogy mindezekben az ideológiáknak meghatározó a jelentősége.
 
A kötelező népoktatás jelentőségét már nagyon korán, a XVIII. században felismerte Mária Teréza,  aki a Ratio Educationis-ban minden 6-12 éves gyerek iskoláztatását rendelte el, egyértelmű állami kontrollal. Ezt követte Eötvös József javaslatára az 1868-ban elfogadott népoktatási törvény, ami a szegény gyerekek támogatását is biztosította. Ebben az időben már óvodák is működtek Magyarországon, és olyannyira komolyan vették a tankötelezettséget, hogy a szülőket pénzbüntetéssel sújtották, ha a gyerek nem járt iskolába 12 éves koráig. Ezt követően un. ismétlőbe kellett járni, hogy ne felejtődjenek el a tanultak, és fontos, hogy minden gyereket a saját anyanyelvén illetett meg a tanítás. A második világháborút követően vált a 14 éves korhatár általánossá, 1961-ben emelték fel ezt 16 évre, majd a kevés izgalmat kiváltott 1996-os jogszabályváltozások után, fokozatosan vált felmenő rendszerben teljes körűvé a 18 éves korig tartó tankötelezettség.
 
A nemzetközi körkép alapján kétségtelen tény, hogy kevés országban van ilyen magas tankötelezettségi kor, de az is igaz, hogy a fejlett országokban a gyerekek túlnyomó többsége tovább tanul, mint 16 év, és többségük be is fejezi a középfokú oktatás különböző, többnyire nagyon rugalmas formáit, akik pedig nem, azok ugyanolyan gondokkal küzdenek, mint a hazai sorstársaik. Sok az atipikus képzés, a gyerekek, különösen a valamilyen okból veszélyeztetettek tizenéves korban nehezen viselik a kötöttséget, ezért is alkalmazkodik az iskolarendszer az ő szükségleteikhez, hiszen a cél az, hogy sikeresen befejezzék az iskolát, nem az, hogy korlátozzák őket. Ezért lett az Európai Unió Európa2020-as stratégiai programjának egyik célkitűzése a korai iskolaelhagyók arányának jelentős csökkentése. A korai iskolaelhagyást a 18-24 éves korra értik, ami jól mutatja az életkori határok emelkedését, és a kitűzött iskoláztatási korhatárt.
 
Szülők és az iskola: osztott felelősség
 
Arról, hogy kinek a felelőssége a gyerekek eredményes nevelése sokféle álláspont létezik. A két végletes álláspont egyike szerint a család felelősen kell, hogy gyereket vállaljon, mert a szülők dolga a gyerek megfelelő gondozása, tanítása, felnevelése, az állam ebbe csak annyiban folyhat bele, hogy ne érje a gyereket súlyos bántalom. A másik szélsőséges álláspont szerint az államnak meghatározó szerepet kell vállalnia a gyerekek neveléséből és támogatásából, mert a szülők laikusok, kevéssé tudják mi a jó a gyerekeknek, és ezért az a legsikeresebb és leghatékonyabb eljárás, ha szakemberek viselik gondját a gyerekeknek irányítva a szülőket is. Az első esetben a szülők „konyhakészen” szállítják a gyereket az iskolába, ők gondoskodnak arról, hogy motiváltan, jól nevelten, szabálykövetően viselkedjék és otthon készüljön fel, hogy megfeleljen az iskolai elvárásoknak. A második elgondolás alapján már egészen kicsi kortól célszerű egész napos gyermekgondozás keretében megkezdeni a nevelést, az óvoda, egész napos iskola, valamint a sokféle kiegészítő szolgáltatás a szülők helyett is gondoskodik arról, hogy a gyerekek azt tanulják, ami az éppen aktuális elvek szerint a leginkább megfelelő számukra.
 
Nyilvánvalóan mindkét szélsőség elfogadhatatlan. Magyarországon azonban arról, hogy milyen mértékben és hogyan kell és lehet a családokat gondozási, nevelési feladataikban a legoptimálisabban segíteni, nagyon kevés szó esik. Általánosan elfogadott, hogy a szülők gyerekük születésével „automatikusan” jó szülővé kell, hogy váljanak, és nagyon kevesen akarják meghallani, hogy a szülőséghez szükséges ismereteket, készségeket ugyanúgy tanulni és fejleszteni kell, mint bármilyen másfajta tudást. Noha az alapvető ismeretek adottak és a kutatások egyre több ismeretet adnak, a szülők többsége meglehetősen bizonytalan. Nem csoda, hiszen a gyerekek fejlődési szükségleteit és az ezekre adandó válaszokat a szakemberek is nagyon eltérő mértékben és megközelítésben ismerik és használják fel. Aránytalanul kevés szó esik arról, hogy az elmúlt néhány évtizedben milyen sok mindent ismerhettünk meg az agy működéséről, az érzelmi reguláció sajátosságairól, a kötődésről, az érzelmi biztonság szükségességéről a kognitív ismeretek elsajátításában. Így arról sem sokan tudnak, hogy újszülött kortól meghatározó jelentőségű a szülő, gondozó fizikai és érzelmi elérhetősége, a gyerek jelzéseinek megértése, a napirend kialakításának, a beszédnek, mesélésnek, játéknak, mozgásnak, érintésnek, metakommunikációnak a jelentősége az örömteli és eredményes tanulásban, munkavégzésben valamint a kiegyensúlyozott emberi kapcsolatok kialakításában.
 
Összefoglalva: az élet első 3-6 évében szinte minden megtörténhet a későbbi sikeresség érdekében, de ezek híján sajnálatosan nagy a kudarcok esélye. Ezért különösen fontos kérdés, hogy a szülők, a család és a közösség, az állam közötti felelősségeket, feladatokat hogyan lehet megosztani. Kiemelt jelentősége van a koragyermekkori napközbeni ellátásoknak is, egyfelől annak érdekében, hogy a gyerekek megfelelő ellátást kapjanak, amíg a szüleik dolgoznak, vagy elfoglaltságaikat intézik, másrészt, hogy a hátrányos helyzetből indulók, iskolakezdésre ezek nélkül, nyitottan és motiváltan kezdjék meg az iskolát.
 
A tankötelezettség 16 éves korra való leszállításának terve azon a meggyőződésen alapul, hogy a gyerekek egy része nem képes, és nem is akarja a középiskolát elvégezni. Ebből következik az a meggyőződés, hogy azokra az ismeretekre, amiket a középiskolában kellene elsajátítania, vagy nincs szüksége, vagy sokkal eredményesebben kaphatja meg rövidebb, gyakorlati oktatás keretében, főképp azokon a munkahelyeken, ahol élőben láthatja a felnőtteket dolgozni. Az érintett gyerekek elsősorban azok lehetnek, akiknek szülei alacsony iskolázottságúak, szegények, földrajzi, fizikai, érzelmi izolációban élnek, ahol az intézmények és szolgáltatások is hátrányos helyzetűek, vagy hiányoznak, ahol a kirekesztés, szegregáció, diszkrimináció akadályozza a sikeres beilleszkedést, együttműködést.
 
Az iskolai kudarc okai – a siker feltételei
 
A tankötelezettség hosszának meghatározásánál azt kell megvizsgálnunk, hogy ma Magyarországon miért nem képes minden gyerek eljutni a középiskola sikeres bejezéséig, miért nem motivált, miért hiányoznak az alapvető ismeretei, készségei, és hogyan lehetne ezen változtatni.
 
A munkaerőpiacon – ahogyan ezt sok kiváló könyv, tanulmány leírta, de a laikus közönség számára is elég világos – olyan nyitott, adaptív, rugalmas munkavállalókra van szükség, akik a megtanult, de sajnálatosan gyorsan elavuló tudást folyamatosan képesek megújítani. Olyanokra, akik szükség szerint képesek alkalmazkodni a változó piaci feltételekhez, és a mechanikus, állandóságot jelentő feladatok számának jelentős csökkenése okán, akarnak és tudnak is váltani, ha kell, akár néhány évenként másfajta szakismerettel, munkakörülményekkel megbirkózni, és olyanokra, akik ezeket jól meg tudják a gyerekeknek tanítani. Azt is figyelembe kell venni, hogy nem csak az ismeretek, hanem az azokhoz való hozzájutás módja és formája is folyamatosan változik napjainkban. Soha nem látott mennyiségű információ, adat, élmény ér legtöbbünket naponta, sokféle forrásból, kanalizálatlanul. Ahhoz, hogy ezekből jól tudjunk válogatni, képesek legyünk feldolgozni és hasznosítani őket, speciális készségeket kell elsajátítanunk. Olyanfajta motiváltságra, kreativitásra, kíváncsiságra, mobilitásra, flexibilitásra van szükség, amivel csak jó önértékelésű, magabiztos, kiegyensúlyozott, nyitott, megújulásra képes személyiségek rendelkeznek, akiknek a biztonságérzete nem elsősorban a külső körülményeken múlik. Ahhoz, hogy a gyerekeink ilyen személyiséggé váljanak, a születésüktől fogva minden olyan lehetőséget meg kell teremteni, ami ehhez a személyiségszerkezethez vezet, és ebben a szülők mellett a pedagógusok és más segítő szakemberek meghatározó szerepet játszanak. A társadalmi hasznosság mellett ez biztosítja a leginkább az egyéni boldogulás, magas életminőség, az örömteli gyermek- és felnőttkor esélyét, ez pedig mindennél fontosabb szempont, de egyben gazdaságilag is a leginkább hasznos.  
 
Az alapvető probléma tehát a tankötelezettséggel kapcsolatos tervvel az, hogy olyan célokat kívánnak elérni a javaslatot tévők, amelyek nem valósíthatók meg a tervezett módszerrel, vagy maguk a célok sem felelnek meg a kor által megkívántaknak. Azok a gyerekek ugyanis, akik éretlenül kerülnek be az iskolába, majd  sikertelenek ott, csak szakiskolába kerülnek be, de ott sem teljesítenek jól, könnyen kimaradnak. De miért történne másként, ha nem teremtjük meg jóval korábban annak feltételeit, hogy a pályaválasztás idejére rendelkezzenek azokkal az alapvető ismeretekkel, készségekkel, motivációkkal, amelyek a továbbtanuláshoz, és majd a felnőtt élethez szükségesek?
 
Jól körülhatárolható azoknak a gyerekeknek a köre, akik vagy több éves késéssel fejezik be az általános iskolát, vagy csak azért  engedik át őket egyik osztályból a másikba, hogy mielőbb megszabaduljanak tőlük. Egy jelentős részük eleve speciális nevelési igényűnek minősített, akik esélyt sem kapnak a fősodorba kerülésre. Ők azok, akiket semmilyen más iskolába nem vesznek fel, csak oda, ahová mások nem akarnak menni, zsákutcába kerülnek, pedig lehetne másképpen is.
 
 
A magyar adatok szerint az általános iskolát befejező gyerekek óvatos becslések szerint legalább 1/5-e, másképpen 20%-a nem tud megfelelően írni, olvasni, szövegértése nagyon gyenge, vagyis funkcionális analfabéta. Nagyon könnyű rajtuk és a szüleiken elverni a port és megszabadulni tőlük – legalábbis átmenetileg – azzal, hogy nem is keressük annak a módját, hogy ők is képesek legyenek 14-15 éves korukra a többséggel haladni, és továbbtanulni. Az iskolának alkalmazkodni kellene ezen gyerekek szükségleteihez, és megfelelő pedagógiai módszerekkel segíteni őket. Sokféle remek megoldás szolgálhatná ezt, amihez persze rugalmasság, befogadó szemlélet és állandó alkalmazkodás szükségeltetne, másfajta pedagógus – és segítő képzéssel, alázattal a szülők bevonásával, aktív részvételével. 
 
Hiába csökkentik a tankötelezettségi korhatárt, ha ez egyben azt jelenti, hogy az állam nem vállal felelősséget az iskolából ilyen módon kieső gyerekekért!  Hamis illúzió ugyanis a munkába állításuk, mivel ilyen felkészültségű fiataloknak nincsen munkalehetőség, ráadásul 18 éves kor alatt, csak korlátozott feltételekkel alkalmazhatók gyerekek, hiszen nem ez a dolguk.
 
Drága és veszélyes megtakarítások
 
A tankötelezettségi korhatár leszállításával rövid távon látszólag csökkenthetők a közoktatás költségei, az állam megspórolja a családi pótlékot, amit csak a tankötelezettség és iskolába járás időhatáráig kell fizetnie, sok iskolát, kollégiumot be lehet zárni, sok ezer pedagógust el lehet bocsátani. Ennek a lépésnek a társadalmi ára - és természetesen közpénzben is kifejezhető költsége – sokkal magasabb lesz a megtakarított összegnél. Az idő előtt, és ilyen kondíciókkal iskolán kívülre tessékelt gyerekek minden eddigi kutatási és gyakorlati tapasztalat szerint jóval magasabb számban lesznek az állam és közösség terhére, mivel jobb híján sokan válnak – kisebb, nagyobb – bűncselekmények áldozatává és elkövetőivé, részben mert sok a szabadidejük, de nincs pénzük sem szórakozásra, de gyakran élelemre se, dühösek és unatkoznak. Mások depressziósak lesznek, tökéletesen elszigetelődnek, megbetegszenek. Az alkohol, vagy a legvacakabb bódítószerek tudják csak időlegesen oldani ezt a hangulatot, függővé válnak. A büntető igazságszolgáltatás, a gyógyítás, az elmaradt adók és járulékok nem erősítik a gazdaságot, és felmérhetetlenül sokat árt a dolog és remény nélküli fiatalok tízezreinek kallódása mindannyiunknak. Az ilyen fiatalok számára  szervezett kényszermunka kétélű ötlet, mert attól biztosan nem tanulnak meg dolgozni, nem épül a személyiségük, ha értelmetlen, vagy alacsony hatékonyságú és semmiféle ismeretet nem igénylő  feladatot kapnak. A kikényszerített munkavégzés másrészt feszültséget, ellenállást kelt, nagyon drága, ugyanakkor konzerválja a munkanélküliséget, képzetlenséget. Nem az értelmes és személyiséget építő munka ellen, hanem az értelmetlenség és pazarlás ellen érvelek. 
 
Csak nagyon naiv, vagy teljesen tájékozatlan, a realitásokkal sosem találkozó tanácsadók, döntéshozók vélhetik úgy, hogy ezeknek a fiataloknak a „szakképzése”, amely jelentősen lecsökkentett közismereti ismeretek helyett, rövidített, gyakorlati oktatást jelent, segítséget jelenthet abban, hogy a mainál több, és jobban képzett szakmunkás álljon a munkaerőpiac rendelkezésre. Ha ugyanis alapvető ismeretekkel, készségekkel sem rendelkezik valaki, akkor még jelentős erőfeszítésekkel sem képes elsajátítani az egyre komplexebbé váló feladatokat. Nem érti az instrukciókat, folyamatokat, nem képes döntéseket hozni. Nyilvánvalóan a mohácsi vész sokadszori megtanítási kísérlete, vagy a Szigeti veszedelem memorizálására tett erőfeszítés nem segíti őket. Ezért vélik sokan, hogy semmit sem kellene tanítani, hanem a „learning by doing” alapján, a fiatalok majd látják a sok elkötelezett és magas tudású, idősebb kollégát, akiktől megtanulják a szakmai fogásokat, folyamatokat, és a munkakultúrát. Aki ezt reméli, biztosan nagyon régen járt munkahelyen, és abban is súlyosan téved, hogy a fölöslegesnek minősített, képzett szakoktatók helyett majd az úgyis ott dolgozó szakik is megteszik oktatóként. A jelenlegi munkahelyi körülmények, feltételek kevéssé alkalmasak erre a romantikus emlékeket felelevenítő képzési formára, ami a maga korában is inkább volt kivétel, mint szabály – ehhez elég, ha a gyerekek kizsákmányolásáról, sanyargatásáról, bántalmazásáról szóló korabeli leírásokat elolvassuk. Elég információ áll rendelkezésre ahhoz az elmúlt évszázadok inaskodásáról, mester és tanítvány viszonyáról, hogy nyugodtan kijelenthessük, nem véletlenül alakult ki az az iskolarendszerű képzés, amelyben a szakmai tárgyakat, gyakorlatot vezetők is kell, hogy rendelkezzenek pedagógusi végzettséggel. Nem csak a szakmát kell ismerniük, hanem azt is tudniuk kell, miképpen lehet azt megtanítani. Abból, hogy a jelenlegi szakiskolai képzés nem elég jó, még nem következik, hogy nem lehet, és nem érdemes megjavítani. Az első lépés azonban nem itt, hanem a koragyermekkorban kell, hogy kezdődjön.
 
A legjobb befektetés: korai fejlesztés
 
James Heckman Nobel díjas közgazdász fáradhatatlanul bizonyítja, hogy a koragyermekkori programokba történő befektetés minden más erőfeszítéssel összevetve a legnagyobb hozamú, mert a kisgyerekek iskolára történő megfelelő felkészítése szolgálja a legjobban az iskolaérettséget, az integrációt, a korai iskolaelhagyás vagy az alacsony iskolai végzettség és a  generációkon átívelő szegénység egymást erősítő köreinek megtörését.
 
Közgazdászként nem azt a gyermekvédelemmel, gyermeki jogokkal foglalkozó szakemberek számára legfontosabb elemet emeli ki, hogy minden gyereknek joga van ahhoz, hogy képességeinek mind teljesebb kibontakoztatásához minden segítséget megkapjon, hanem azt igazolja, hogy gazdasági szempontból is akkor jövünk ki a legjobban, ha születésüktől fogva minden módon segítjük a gyerekeket, hogy jól teljesítsenek. Ezt elsősorban a szüleinek kell biztosítania, viszont a szülők ehhez a feladathoz minden segítséget meg kell kapjanak az államtól, ahogyan ezt a Magyarország által is ratifikált, és a magyar jog részévé vált ENSZ Gyermekjogi Egyezmény is kimondja. Heckman azt is kifejti – sokakkal egyetértésben – hogy a kognitív ismeretek nem elégségesek, és a szociális, lelki, spirituális komponenseknek is nagy a jelentősége, vagyis, csak az képes ismereteket elsajátítani, aki erre érzelmileg is kész, elfogadást, befogadást tapasztal, megbecsülik, elismerik, támogatják, ösztönzik. Amint a sokat idézett Cunha-Heckman tanulmány írja, a kognitív és pszichoszociális tényezők együttesen befolyásolják a munkaerőpiaci eredményességet, és ezek a képességek, készségek többségükben már iskoláskor előtt kialakulnak. Ehhez képest a kormányzatok éppen erre az életkorra figyelnek a legkevésbé, éppen itt fektetnek be a legkevesebbet, és figyelmen kívül hagyják, hogy a magas színvonalú ellátások képesek ezt optimális hatékonysággal biztosítani. A két híres ábra szerint, egyfelől az agy plaszticitása, fejleszthetősége az élet első három évében a legeredményesebb, miközben az elköltött pénzek az életkorral és a problémák megjelenésével párhuzamosan nőnek, pedig addigra az agy fejlődése jelentősen lelassul, egyre kevésbé eredményesek a beavatkozások. (1. ábra)
 
1. ábra 
 
 
A másik ábra szerint a befektetett források megtérülése a gyerek korával fordítottan arányos. Mint írtam már, amit elmulasztunk az élet első 6 évében, azt hiába próbáljuk pótolni a későbbiekben. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell az iskoláskorú, és később a felnőttek oktatására, támogatására, korrekciójára költeni, hanem azt, hogy jóval hatékonyabban és eredményesebben lehetne ezt megtenni, ha minden megszületett gyereknek optimális feltételeket biztosítanánk ahhoz, hogy a lehető legjobb és legteljesebb életet élhesse, kibontakoztathassa a benne rejlő lehetőségeket.
 
 
2. ábra
 
Kriminalizálás helyett támogatás a szülőknek és a gyerekeknek
 
Ehhez alapvető, hogy minden szülő kapjon lehetőséget arra, hogy értse és alkalmazni tudja azokat az egyszerű tudásokat, amelyek a gyerekek optimális fejlődéséhez vezetnek, a mozgás, beszéd, önismeret, elfogadás, megfelelő figyelem területén. Kellenek megfelelő szolgáltatások, szakemberek, akik a szülőket partnernek tekintve segítik, egyben meg is könnyítve a gyerekek napi gondozását, nevelését, és később a különféle napközbeni ellátásokkal – iskola előtti napközbeni ellátások, szabadidős programok – pótolni tudják az otthoni hátrányok miatti esetleges elmaradásokat. Úgy, ahogyan ezt a Biztos Kezdet program Magyarországon is elkezdte meghonosítani.
 
Ha egy gyerek minden lehetséges – könnyen elérhető, hozzáférhető – esélyt megkap testi, lelki, szellemi fejlődéséhez, akkor kíváncsi, kreatív, motivált gyerek lesz, aki a fenti elveknek megfelelő iskolában továbbfejlődik, és a hozott hátrányait le tudja küzdeni. Mivel a gyerek teljes körű fejlődésének biztosításában a családnak van meghatározó szerepe bármilyen intézménnyel szemben, elengedhetetlen annak megértése és elfogadása, hogy a családokat, szülőket nem érdemeik alapján kell támogatni, hanem azért, mert az egyes gyerek jogain és érdekein túlmenően, a közösségnek, társadalomnak, országnak eminens érdeke, hogy a gyerekek minél nagyobb hányada legyen sikeres az iskolában, illeszkedjen be, legyen képes tanulni, dolgozni, értelmes életet élni. Tehát a szülők és a társadalom közös feladata a feltételek megfelelő biztosítása, a szülők ösztönzése.
 
Ez nem csak egyéni, családi érdek, hanem alapvető hatással van a nemzetgazdaságra és az adott ország fejlődésére is. Az ilyen szociális, közoktatási rendszer sok más mellett meghatározóan befolyásolja az állampolgárok egészségét, a kriminalitás mértékét és jellegét, a családalapítás idejét, a megszülető gyerekek számát és tervezettségét, még a tinédzser terhességek és abortuszok számát is.
 
Itt kell szólni arról a tervről is, melynek értelmében a jelenlegi 14 évről 12 évre szállítanák le a büntethetőségi korhatárt Magyarországon. Ezzel nem csak azért nem lehet egyetérteni, mert értelmetlen a diszfunkcionálisan működő, alulfinanszírozott és nem kellően támogatott gyermekvédelemből átemelni a problémát a nem kevesebb sebből vérző büntető igazságszolgáltatás rendszerébe, hanem azért sem, mert ha közelebbről szemügyre vesszük azokat a gyereket, akik bűncselekményeket követnek el, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy túlnyomó többségüknek az az alapvető problémájuk, hogy nem kaptak megfelelő segítséget és ellátást addigi életükben, nincsenek terveik, kilátástalan a jövőjük. Ezen a büntetés biztosan nem fog változtatni, csak egy olyan útra tereli őket, ahonnan nem nagyon van letérés. A gyerekek nagyobb része egyszeri elkövető, ők könnyen rehabilitálhatók  lennének. Nem szabadna a büntetések most alkalmazott formáival sújtani őket a hatékony közösségi, pedagógiai módszerek alkalmazása helyett. Ha bevezetik, nagyon jelentős kárt fog okozni a büntethetőségi korhatár leszállítása, és nem csak anyagi értelemben. Viszont az elkövetők és a bűncselekmények száma biztosan nem fog csökkenni. 

 

 

 

Összefoglalva: nem az a valódi kérdés, hogy hány éves kortól ne kelljen mindenkinek iskolába járnia, hanem az, hogy mikortól, milyen közösségi ellátás, iskolát megelőző, iskolai és azon kívüli szolgáltatás szükséges ahhoz, hogy minden gyereknek megadjuk a sikeres és boldog felnőtté válás esélyét. Ebből a szempontból elvi jelentősége van annak, hogy a tankötelezettség 16 vagy 18 éves korig tart. Ha azonban a tanulás nem ingyenes, ha a családok nem engedhetik meg maguknak, hogy taníttassák és ez idő alatt eltartsák a gyerekeiket, ha nincsenek megfelelő napközbeni, iskolán kívüli választható szolgáltatások, amelyek mindenki számára elérhetőek, akkor nincs esély arra, hogy egyéni, családi, közösségi szinten az esélykiegyenlítés megvalósulhasson, és ezzel mindannyian sokat veszítünk. A gyerekek tanításába, fejlesztésébe fektetett pénz nem csak gyermekjogi, hanem közgazdasági, nemzetgazdasági értelemben is a legtisztességesebb és legjobb döntés. A most tervezett, szociális, közoktatási, büntetőjogi lépések hosszabb távon rettenetesen sokba kerülnek majd mindannyiunknak.

· 1 trackback

Címkék: szakképzés közoktatás leszállítás oktatáspolitika tankötelezettség privátsarok

A bejegyzés trackback címe:

http://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr843335978

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lépjünk ki a világból is! 2011.11.03. 13:03:38

Kilépni az Európai Unióból? Miért elégszünk meg mindig a félmegoldásokkal? Kálmántól most megtudhatjuk, honnan kéne kilépni inkább!...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Van egy réteg, melynek a gyerekei teljesen mindegy hány évig üldögélnek (vagy inkább nem ) az iskolákban, akkor sem szocializálódnak.
Így aztán felesleges az adózók pénzén magasan tartani a tankötelezettségi korhatárt. Elég lenne felső korhatárnak a 14 év is.
Lehet polemizálni az agy fejlődéséről és a gyermeki lélekről, az adófizetők pénztárcájának terhére, ettől pár ezer gyerekből igy is úgy is bűnöző és félanalfabéta lesz, ha az iskolában dekkol 18 éves koráig, ha nem.
Kiérzek a posztból egy más mellékizt is. Jelenleg túl sok a pedagógus, a gyerekszám pedig csökken, igenis csökkenteni kellene a pedagógusok számát, nem pedig ál indokokat kreálni, miért is van ennyire szükség belőlük.
Én még mindig reménykedem abban, hogy nem 16, hanem 15 év lesz a tankötelezettség felső határa.
Amióta pár éve (kb. 2005 óta) 16-ról 18-ra emelkedett, szakiskolákban tanító ismerőseim beszámolói alapján kezelhetetlenné váltak a gyerekek. Az ott végzetteket nem veszi fel senki szakmunkásnak, mert nem lennének jó szakemberek. Akiből jó szakember válna, mivel fél ipariba járni, inkább elmegy gimnáziumba, (és azt végigbukdácsolja, hiszen az ottani tananyag túl elméleti nekik).
Aki meg dolgozhatna 14 éves korától, kénytelen iskolapadban ücsörögni, ahol egész életében csak kudarcai voltak. Semmittevésre szoktatjuk azon fiatalokat életük legfogékonyabb időszakában, akik nem iparosmesterként, hanem betanított munkásként fognak dolgozni egész életükben.

Szinte az egész középfokú oktatási rendszer diszfunkcionálissá vált az elmúlt években. Ezt persze a nagyvárosi közép- és felső rétegek nem érzékelik. De ha lemész vidékre, ezt tapasztalod, amiket leírtam.
"Nem az a valódi kérdés, hogy hány éves kortól ne kelljen mindenkinek iskolába járnia, hanem az, hogy mikortól..."

Tévedés! a valódi kérdés az, hogy mire van pénz.
Rendkívül jó írás. Láccik (sic! :P), hogy szagember írta. Mindennel egyet értek. Viszont a Fideszt csak az motiválja, hogy 10 millió alulképzett, érettségi nélküli, németül és franciául perfektül beszélni tudó szakmunkás országa legyünk a Merdzsó gyárban. Európa Kínáját akarja itt megteremteni.

Na mindegy. Az én személyes problémám az oktatással (már megbocsásson a jóisten), az embertelen mennyiségű női oktató az alapfokú képzésben. Középiskolában is elviselhetetlen. Az egyetemen viszont csak 1 nő oktatóm volt. Ezen kellene változtatni. Nagyon elegem volt a tantónőcikből áltiskben. Viszont egyetemen jobban esett volna több női oktató, hogy kialakuljon a női szakemberekkel szembeni bizalmam. Hogyan bízzak most meg egy női munkatársban, amikor a legjobban képzett nő nekem csak szorzótáblát okított lol...
Nagyon sokmindenben tokeletesen igaza van Herczog Marianak. Csak az a bokkeno, hogy ennek megvalositasahoz rengeteg penz es eros kormanyzati akarat szukseges.

1. Egyetertek a tankotelezettseg 16 evre valo leszallitasaval: aki 16 evig addig bukdacsolt, 18 eves koraig sokmindent nm fog tudni javulni (biztosan van 1-2 kivetel, akiket be lehet mutatni konferencian, de nem ez az altalanos.)

2. Egyetertek azzal, hogy a korai fejlesztes a lefontosabb es jelenleg ez a legelhanyagoltabb terulet. Ekkor teljessen a szulore van bizva a gyerek, aki lehet h megszulni tudta, a segelyt felveszi utana, aztan ennyiben ki is merul a kapcsolat. Hiaba, a gyerekszuleshez nem kell semmilyen papir.

3. Hogy aztan a korai fejlesztes hogyan lehet megvalositani, az megint csak mas kerdes. Itt eleg komplex es koltseges megoldasokrol van szo, hiszen ha a csaladon belul beszelunk ennek a megvalositasarol, akkor az egesz csalad igen szoros egyuttmukodesere is szukseg van, ami jelentos kockazati tenyezo: ha a gyerek devianssa valasanak veszelye realis, akkor nagy valoszinuseggel a csalad maga mar eleve devians es a kooperacios hajlama vagy a valtoztatasra valo kepessege valoszinu kozelit a nullahoz. (Erre egyebkent akad jo par pelda)
Nos, akkor nézzünk körül egy picit a nagyvilágban. Pár ország példája következzék.

Hongkong - 15 év
Japán - 15 év
Dél-Korea - 15 év
Szingapúr - 16 év
Tajvan - 15 év
Ausztria - 15 év
Csehország - 15 év
Dánia - 16 év
Észtország - 15 év
Finnország - változó (14 éves kortól dolgozhatnak)
Izland - 15 év
Liechtenstein - 15 év
Luxemburg - 15 év
Norvégia - 16 év
Szlovénia - 15 év
Svájc - 15 év
Kanada - 16 év
Egyesült Államok - 16 év

Vajon rájuk miképpen alkalmazhatók a fenn látható diagramok? és vajon miért tér el a helyzet országonként, ha már egyszer a diagram olyan pontosan megmutatta a frankót? :)
én már rég érzem h nem vagyunk egyenlőek és a makarenkói internátusos felemelkedéstsegítő dolog csak a szuban működött, ott is régen :)
de most őszintén, pályaelhagyó pedákként kérdem, mikor volt célja az állami közoktatásnak a sikeres és boldog felnőtté válás esélyét megadnia?
Na nem azért, de a 14 év pont elég lenne, mint felső határ. Utána jöhetne egy (nem kötelező) 2 éves alapszakmunkásképző, további egy év inaskodás és hajrá, 17 évesen aki akar (és aki kap munkát), dolgozhat.

Micsoda hülyeség ez az érettségis erőltetés? Nézzetek körül: olyanoknak van érettségijük, akik két sort nem képesek leírni és nagyon komoly szövegértési gondjai vannak.
@cellimega: 5-6 ev alatt nem lehet tarsadalmi folyamatokrol kovetkezteteseket levonni, az teljesen nyilvanvalo.
Teljesen mindegy, mit mutatnak ki a szociológusok és egyéb ráérő emberek.

A dolog nem arról szól, hogy 16 éves korig járhat a gyerek iskolába, hanem hogy addig KELL. Aki akar tanulni, az jár tovább, aki meg nem, azt mink benntartani a rendszerben? Van fogalma a szerzőnek, hogy a 16 évet betöltött, de az iskolát, és úgy általában az értelmes emberi lét során megfogalmazható célokat nagy ívben leszaró, de ki nem rúgható gyerek milyen szinten képes demoralizálni egy egyébként alapvetően normális közösséget is?
Ne tessék jönni azzal, hogy a pedagógus feladata ezeket megnevelni, mert ennek az eszközeit a liberális oktatásirányítás hosszú évekkel ezelőtt leamortizálta, s most már hiába kapkodunk, hogy nem jár segély ha nem jársz iskolába. Eljutottunk oda, hogy a tanárnak van félnivalója, ha a delikvensnek igazolatlan órát ír be.

Szóval az a véleményem (akkor is az volt mikor megtették), hogy óriási baklövés volt a korhatárt anno 16-ról 8-a emelni.
Ennélfogva üdvözlendő a mostani döntés.
Adjuk meg az esélyt a normális gyerekeknek, hogy zavartalanabb közegben tanulhassanak.
A feleslegesen oktatásban tartott 'emberekből' ilyenek lesznek:
index.hu/bulvar/2011/11/03/vesovel_gyilkolt_az_asotthalmi_no/

ezért kár pazarolni az adófizetők pénzét...
Lassan 10 éve 18 év a tankötelezettség.
Elérte célját?
A tanulni nme akarók, végül is maradtak a rendszerben és mégis csak tanultak?
a kötelező közoktatás alsó korhatárát kellene levinni szerintem 13 évre. tehát nagyjából a kamaszkor legelejére. a gyerekek egy része még ennél is hamarabb serdül, de a közoktatás végét még előrébb tolnánk, akkor már nem maradna idő az alapvető műveltség megszerzésére. szerintem a közoktatás fontosságát a humán értelmiség egyszerűen túldimenzionálja.

nem látom be, hogy a kötelező ismereteket miért ne lehetne a gyerekekkel a kamaszkor kezdetéig megtanítani. utána kellene egy műveltségi vizsga. egy "kis érettségi". nagyjából az általános iskola végén.

és aki ezt a vizsgát leteszi az szakmát tanulhat. lehet persze mondani: de hát most is ez van. a fenét van ez.

a jó tanuló azért nem tanulhat szakmát, mert jó tanuló. ha valaki mondjuk építész szeretne lenni, akkor miért ne tanulhatna építészetet 13 éves korától. 18 éves koráig lébezol egy gimnáziumban, majd bekerül a főiskolára, és ott megint lébecol. végig a kamaszkorban építészetet kellene tanulni egy ágazati szakkollégiumban. és ami nagyon fontos, hogy egy intézményben kellene tanulni a mérnöknek, a technikusnak, és a szakmunkásnak. tehát a szakiskolát, a technikumot, és a főiskolát egyetlen intézménnyé kellene összevonni.

teszem azt egy cigánylány ápolónő szeretne lenni. van ilyen cigánylány. szerintem rengeteg. látja maga körül a lepukkant környezetet. segíteni szeretne ezen, és magán is. megbecsült tagja akar lenni a társadalomnak. a serdülőkor legelején egy egészségügyi szakkollégiumba kellene kerülnie feltéve, hogy az alapvető műveltségét megszerezte. és ott együtt kellene tanulnia azzal, akinek az ükapja is orvos volt. egy intézményben. és ez ad esélyt arra, hogy egy roma lányból lehessen főnővér. aztán a következő generációban lehet főorvos.

na most lehet persze mondani, hogy igen ám, de mi van, aki kiskamaszként nem tudja, hogy mit akar. a szakkollégiumi rendszer t átjárhatóvá kell tenni. azért, hogy a pályaválasztás ne egy ponton dőljön el. de az első döntési pontnak nem 18 éves korban kell lenni, hanem sokkal korábban.

és persze lehet humán kollégium. ha valaki nem döntötte el, hogy jogász lesz, közgazdász, szociológus, filozófus, vagy történész. akkor tanuljon általános tárgyakat. de miért ne dönthetné el valaki 13 évesen, hogy ő jogász szeretne lenni. és miért ne iratkozhatna be egy 13 éves cigányfiú egy humán kollégiumba ha az legalább az irodalmat, és a történelmet tanulta. és elemi matematikai, fizikai, kémiai, biológiai ismeretei vannak. egy humán szakkollégiumba kellene beiratni, ahol együtt tanul a jogász család gyermekével. együtt töltik a kamaszkorukat. de itt a nem verekedős cigánnyal kerül össze hanem azzal, aki humán értelmiség akar lenni.

a kigyúrt cigány elmegy kőművesnek. de az építész szakkoliban nem fogja leütni azt, aki csupa ötös. mert egy munkás nem üti le a mérnököt. a diszkóban az ismeretlent éppenséggel leüti ha úgy adódik, de ha tudja, hogy attól a másiktól függhet az egész élete, akkor még kiskamaszként is mérnökurazni fogja. aztán így feltéve, hogy tanul lehet építésvezető is. de van ideje, mert végig a kamaszkorában tanulhat.

tehát 17 évesen sem eresztik el. nem igaz, hogy éretlen 17 éves bulizós fiatalokra van szüksége az iparnak. tanuljon mindenki 21 éves koráig szakmát közfinanszírozás mellett. és ezek után aki még tovább szeretne tanulni az persze tanulhasson. kutatónak, tudósnak valamely egyetemen. vagy egyszerűen csak képezze magát szabad egyetemeken.

13-21 éves kora közé kellene egy 8 éves college. és így a hátrányos helyzetű is szakemberré válhat. a probléma az, hogy ez a kulturális kormányzat, de az előzőek is, még 18 éves korban a főiskolán is közoktatást akarnak. általános tárgyak vannak, és nem szaktantárgyak. szerintem a tanárképzést úgy ahogy van meg kellene szüntetni.

ha valaki tanár akar lenni, akkor egy szakmát kell elsajátítani. tehát a történelemtanárnak nem egy b-kategóriás történésznek kellene lennie. hanem egy olyan történettudósnak, aki tanult pedagógiát, gyermekpszichológiát.

persze lehet mondani, hogy ezt ne így már. meg nem így szoktuk. szerintem ami ma a kultúra területén zajlik az úgy rossz, ahogy van. vissza kellene térni az európai hagyományokhoz. a zsidók titka az volt, hogy a család a gyereket a kamaszkor kezdetétől képezte. és úgy vált felnőtté, hogy volt egy szakmája. a nem zsidók meg még azt tanulták, hogy dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti-dó. szalonnát eszik a zsidó. a nagy fenét. a zsidók képezték magukat. és mindenkit így kellene képezni. ágazati kollégiumokban.
Kínának nem kellenek a művelt emberek, sőt még az okos rabszolgák sem. Fogd meg ezt a zsákot, ide gyere a targoncával, annak keverj le két pofont - bőven elég, ha ennyit megértenek.
Húsz éve még én is megdöbbentem volna ezen, de a rendszerváltás óta porig zúzták hazánk összes érdekeit, és most pedig oda fogják dobni Kína lábai elé. Rosszul fogalmazok: tálcán kínálják.
eddig azt hittük, hogy Európa rabszolgái a távolkeleten vannak. Talán így is volt. Most azonban fordul a kocka.

Ki fogad velem, hogy állami támogatású kínai nyelvtanfolyamokat fog hirdetni a kormány ey éven belül?!!
"A kötelező népoktatás jelentőségét már nagyon korán, a XVIII. században felismerte Mária Teréza."

Miszerint aki uralja az oktatást, az könnyebben uralja azokat, akire az oktatás kiterjed, mint aki nem. A FIDESZ most hasonlóval próbálkozik, amikor államosítani akarja az iskolákat.

"Az élet első 3-6 évében szinte minden megtörténhet a későbbi sikeresség érdekében, de ezek híján sajnálatosan nagy a kudarcok esélye. Ezért különösen fontos kérdés, hogy a szülők, a család és a közösség, az állam közötti felelősségeket, feladatokat hogyan lehet megosztani."

Na ezért utálnám, ha Orbán meg Hoffmann Rózsi szája íze szerint hülyítenék a gyerekem hároméves korától fogva.

"A tankötelezettség 16 éves korra való leszállításának terve azon a meggyőződésen alapul, hogy a gyerekek egy része nem képes, és nem is akarja a középiskolát elvégezni. Ebből következik az a meggyőződés, hogy azokra az ismeretekre, amiket a középiskolában kellene elsajátítania, vagy nincs szüksége, vagy sokkal eredményesebben kaphatja meg rövidebb, gyakorlati oktatás keretében, főképp azokon a munkahelyeken, ahol élőben láthatja a felnőtteket dolgozni."

Én pl szinte semmire sem emlékszem abból, amit középiskolában tanultunk a szakmai anyagok és néhány vers kivételével. A szakmai rész is elég silány volt, de ez tanárfüggő volt, nem pedig annak az eredménye, hogy mit kellett megtanulni. A tanárváltás miatt kellet egy plusz évet ráhúznom. Negyedannyi általános ismeret és sokkal hatékonyabb, több nyelvi és szakmai képzés kellett volna. Egyik diplomám megszerzésében sem segített a középiskolában fölöslegesen eltöltött idő.
@Sicc:
Ezt most a korhatar leszallitasa kapcsan irod? Mert akkor eleg marhasag.
Vagy csak ugy?
Europa rabszolgai mar csak azert sem nagyon lehettunk, mert alig-alig van olyan kepzettsegu munkaero, amely megfelelne a nyugati standardnak.
Termeszettudomanyok, matematika, informatika: nem; szabad bolcseszet, media, hebrisztika: igen. Miaf.szt tudna egy ilyesmivel kezdeni az idetelepulo multi? Semmit.
Ugyhogy az ilyen bolcseszek tobbsege megy pincernek vagy irodaba adatbevitelre. (Tisztelet a kivetelnek)
Az oktatas mar az alapoktol van elcseszve, mert a tanarok kontraszelektaltak, nincsen rendes szamonkeres, es a felsooktatasban meg mindenkit felvesznek, aki le tudja irni a nevet, mert kell az allami fejpenz. Ha egyszer bennt vagy az egyetemen, a joisten sem tud onnan kirugni.
Egyszeruen a kontraszelekcio ervenyes az egesz rendszeren belul, hiaba megy bele a rengeteg allami penz, MINDENKI abban erdekelt, h valos teljesitmeny nelkul jussanak hozza az allami penzhez.
Öszefoglalva: A 16 éven túli kötelező oktatás fontos. Vagy mégsem, mert ami előtte van, sokkal fontosabb. Illetve tévedtem, mégis maradjon. De ne. Na jó, maradjon.
aki nem akar tanulni, az menjen dolgozni
@cellimega: Egyetértek. Anyit fűznék hozzá, hogy már 14 éves korára mindenkiről kiderül, hogy "mire lesz majd jó".

A többi már csak mese: önigazolásra, vagy érdekek alátámasztására olyanoktól, akik életükben még gyereket sem tanítottak, és utoljára 40 évvel ezelőtt láttak gyereket (mikor ők maguk is iskolások voltak).

Pedig a megoldás egyszerű lenne, ha nem k*rna s*ggbe mindent az álszent politikailag korrektségre való törekvés:
A ma oktatott tantárgyak nagy részét a kukába kéne már dobni. Olyan dolgokat oktatnak, amikre nincs szükség soha többé? Például heti 5-6 órában irodalom? Minek? (Régi érv, hogy több lesz a személyiségük az irodalom által, de soha nem állta meg a helyét) Számolni meg nem tudnak a gyerekek, és még lehetne sorolni...
Az oktatott anyag túlnyomórészt elavult, és csak hátráltató hatású (hiszen ezidő alatt hasznos dolgokat is tanulhatna a nebuló).
@igenember: Értem a problémádat, csak a megoldást nem látom. Ki tehet róla, hogy pl. már 40 éve, amikor én végeztem, akkor is 60 tanítóképzős hallgatóból 4(!) volt a fiú? Tán a szakma alacsony presztízse, alulfizetettsége, nem? Egyébként az egyetemen, ahol utoljára dolgoztam, is több mint a fele volt a női oktatók száma.. Nincs a ped. pálya jól fizetve, ezért inkább nők választják.
Lehet, hogy pedagógusdiplomával rendelkezőből sok van, de olyanból, aki tud is tanítani, nagyon kevés! Minthogy az általános iskola képtelen boldogulni a problémás tanulókkal, éppen oda kell a pedagógus-segítség: pedagógiai asszisztens, kislétszámú osztály a halmozottan hátrányos helyzetűeknek a felzárkóztatást segítendő (=több pedagógus), továbbá alternatív tanodák azoknak, akik a kamaszkori alkalmazkodási nehézségek miatt "kezelhetetlenek" egy átlagos iskolában. Sajnos, éppen ezeket építik le mostanában, pénzhiányra hivatkozva - majd építhetnek helyette börtönöket...
A tankötelezettség korhatára jogilag kényes, mert nem fejeződik be a munkaerőpiaci igényeknek minimálisan megfelelő képzés 16 éves korra, ugyanakkor a 18 éves korhatár magával vonja azt a jelenlegi nehéz helyzetet, hogy a fiatalok egy részével nem lehet bírni az iskolákban. Tény, hogy a szakmunkásképzéshez elég 3 év, ha az jó minőségű - de kellene hozzá lehetőség arra is, hogy alternatív képzési formákban valaki magasabb képzettséget szerezzen, ha később ezt akarja. Skandináviában pl. lehet ösztöndíjat kapni olyan népfőiskolára, amely érettségire készít fel.
Milyen munkalehetősége van egy 14 évesnek? Még egy képzett szakmunkásnak, 17-18 évesen is nehéz! Nem szabad engedni, hogy szakképzetlenül lépjen ki valaki a munkaerőpiacra!
Még, ha azt tanulnák meg az iskolában, amire szükségük van! De sem az általános iskolai képzés, sem a szakmunkásképzés nem felel meg a kor követelményeinek. Sok a felesleges, elégtelenek az alapok (funkcionális analfabétizmus!)és kevés az, amit az életben is alkalmazni kell tudni. Ha már leszállítják a tankötelezettség korhatárát, legalább a jó alapok megtanítására szánnák rá a pénzt és az energiát!
"A munkaerőpiacon – ahogyan ezt sok kiváló könyv, tanulmány leírta, de a laikus közönség számára is elég világos – olyan nyitott, adaptív, rugalmas munkavállalókra van szükség, akik a megtanult, de sajnálatosan gyorsan elavuló tudást folyamatosan képesek megújítani. Olyanokra, akik szükség szerint képesek alkalmazkodni a változó piaci feltételekhez, és a mechanikus, állandóságot jelentő feladatok számának jelentős csökkenése okán, akarnak és tudnak is váltani, ha kell, akár néhány évenként másfajta szakismerettel, munkakörülményekkel megbirkózni, és olyanokra, akik ezeket jól meg tudják a gyerekeknek tanítani. Azt is figyelembe kell venni, hogy nem csak az ismeretek, hanem az azokhoz való hozzájutás módja és formája is folyamatosan változik napjainkban. Soha nem látott mennyiségű információ, adat, élmény ér legtöbbünket naponta, sokféle forrásból, kanalizálatlanul. Ahhoz, hogy ezekből jól tudjunk válogatni, képesek legyünk feldolgozni és hasznosítani őket, speciális készségeket kell elsajátítanunk. Olyanfajta motiváltságra, kreativitásra, kíváncsiságra, mobilitásra, flexibilitásra van szükség, amivel csak jó önértékelésű, magabiztos, kiegyensúlyozott, nyitott, megújulásra képes személyiségek rendelkeznek, akiknek a biztonságérzete nem elsősorban a külső körülményeken múlik. Ahhoz, hogy a gyerekeink ilyen személyiséggé váljanak, a születésüktől fogva minden olyan lehetőséget meg kell teremteni, ami ehhez a személyiségszerkezethez vezet, és ebben a szülők mellett a pedagógusok és más segítő szakemberek meghatározó szerepet játszanak. A társadalmi hasznosság mellett ez biztosítja a leginkább az egyéni boldogulás, magas életminőség, az örömteli gyermek- és felnőttkor esélyét, ez pedig mindennél fontosabb szempont, de egyben gazdaságilag is a leginkább hasznos."

Igen, a kiváló szakkönyvek ezt írják, a még kiválóbb kutatók meg azt mondják. Ezzel szemben az ilyen képességekkel és készségekkel felruházott leendő munkavállaló azzal fog szembesülni leggyakrabban, hogy mindezek csak papíron mutatnak jól - lehet ő bármennyire "motivált, kreatív, kíváncsi, mobil, flexibilis, jó önértékelésű, magabiztos, kiegyensúlyozott, nyitott, megújulásra képes személyiség", ha a munkaadója a megszorítások miatt kiszervezi az üzleti tevékenységet az olcsóbb Indiába, akkor neki odaadják a munkakönyvét és mehet szépen "elfele", mert ezeket a képességeit és készségeit nagyon ritkán értékelik a munkaerőpiacon annyira, mint amennyire a szakkönyvek és a kutatók szeretnék látni.

De legyen számukra vigasz, hogy legalább a szakkönyvek és a kutatók megértők a helyzetüket illetően.
Továbbra sem látom, hogy a korábban citált más országbéli példáknak és a cikkben foglaltaknak az ellentmondása miként oldódik fel valami koherens magyarázatban.
@Édy, aki Endre: az olcsóbb Indiába kiszervezés ellen kb. semmit nem tudunk tenni. Olyan olcsók sosem tudunk lenni, hogy megérje itt maradni nekik. De nemcsak ez a baj. Hanem hogy az a piszok indiai amellett, hogy olcsón dolgozik, még képzett is. És rugalmas. És gyorsan tanul. Szóval pont tudja ráadásul azt _is_, amit te itt felsorolsz. Előttünk nem áll az az út (legalábbis remélhetőleg), hogy legyünk olcsóbbak és még olcsóbbak (gyermekmunka, nulla szociális ellátás, nulla munkavédelem, nulla képviselet), marad a másik, hogy minél többen minél képzettebbek legyenek. És mivel már nagyon szépen látszik, hogy ennek nem az a módja, hogy keveseket dugig töltünk reprodukálandó ismeretanyaggal, a sokaknak meg ugyanazt adjuk felszínesebben, lassabban és kevesebbet, marad annak elérése, hogy a) lehetőleg mindenki tanuljon meg írni, olvasni, számolni és legalább egy idegen nyelvet normálisan; b) lehetőleg mindenki tanuljon meg önállóan tájékozódni és tanulni (és még szeresse is); c) lehetőleg mindenki igazodjon el tisztességesen a számítógép és a net világában (tudjon hová nyúlni, ha valamit keres - legyen az hardver, szoftver, ismeret vagy adat) d) lehetőleg mindenkinek legyen fogalma a pénzügyekről, beleértve az adózást, a hitelt, a tervezést; e) lehetőleg mindenkinek legyen fogalma az állampolgári jogokról és kötelességekről, és arról a társadalmi-politikai környezetről, ami aktuálisan körülvesz bennünket (igen, a globalizációról is). Most hirtelen ennyi jut eszembe. Hogy mi az eredmény? Tájékozott, gondolkodó ember, aki igen, rugalmas lesz, tanulékony és motivált, mert átlátja azt a katyvaszt, amiben éppen van, és vannak elképzelései az élete irányításáról. Ha ezt meg tudja valósítani a közoktatás a jelenleg adott feltételekkel, valamint a tervezett változtatások segítségével _minden_ gyereknél tizenöt éves korig, ám legyen. A lényeg ugyanis nem a korhatár, hanem hogy addig mi történik.
@kriszi:

"Hanem hogy az a piszok indiai amellett, hogy olcsón dolgozik, még képzett is. És rugalmas. És gyorsan tanul."

Neked szerencséd, hogy nem dolgozol velük. Mindjárt visszavonnád a képzettségre, a rugalmasságra és a gyors tanulásra való hivatkozásodat. :)

"Hogy mi az eredmény? Tájékozott, gondolkodó ember, aki igen, rugalmas lesz, tanulékony és motivált, mert átlátja azt a katyvaszt, amiben éppen van, és vannak elképzelései az élete irányításáról."

Most mondjam azt, hogy erősen kételkedem ebben a szép forgatókönyvben?

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) E.on (1) e.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) Egyiptom (1) egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) eu (9) EU (3) EU-csúcs (2) euro (1) euró (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) európai bizottság (1) Európai Bizottság (2) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) izrael (1) Izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) Kína (1) kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) magyarország (7) Magyarország (4) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) messziről nézve (1) Messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) MOL (1) mol (2) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) mvm (2) MVM (1) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) olaszország (1) Olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privatsarok (2) privátsarok (18) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) usa (3) USA (1) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma