Privát sarok: Oldalazás után hátraarc – a kormány szociálpolitikájáról

2011.10.20. | Lakner Zoltán | 18 komment

 

Még azelőtt megszüntetné a kormány a jóléti társadalmat Magyarországon, hogy egyáltalán létrejött volna. A munkaalapú társadalom szlogenje munkára kötelezést és rossz, alulfizetett munkákat jelent - ha jelent. Húsz év után a hazai jóléti politika kétségkívül változtatás után kiált, ám a jelenlegi beavatkozások csak fájdalmas üvöltéshez vezetnek. Lakner Zoltán elemzése.
 
 
 
A jövő elkezdődget
 
A rendszerváltás folyamata gazdasági válsággal járt együtt az 1980-1990-es évek fordulóján, pontosabban, a gazdasági és életszínvonal-válság maga volt a politikai rendszerváltás egyik fő kiváltó oka. Ezeknek az éveknek a biztonságvesztés az alapélménye, egyértelmű nyertesnek csak a társadalom kisebb része tekinthető. A szociálpolitika, mint szakma és mint intézményrendszer újraalapítása szempontjából mindez azt jelentette, hogy egy elhúzódó gazdasági válsághelyzetben kellett új szolgáltatásokat létrehozni, intézményeket felállítani, szakembereket képezni, jogosultságokat elismerni.
 
A gazdasági visszaesés e korszakában néhány év alatt másfél millió álláshely szűnt meg: nem csak ennyien lettek munkanélküliek, hanem ennyi kapu csapódott be a munkapiacról kikerülők háta mögött. Az 1990-es évek második felében, a konjunktúra idején az is bebizonyosodott, hogy a munkahelyek ilyen tömegben nem is pótlódnak vissza, s hogy a keletkező álláshelyek sok esetben nem is kompatibilisek a munkára várók képességeivel.
   
A stabil munkák világának vége szakadt – ami távolról sem csak magyarországi jelenség – és a bizonytalan ideig tartó, de inkább ideiglenes, bizonytalan díjazású munkák pótolták úgy-ahogy a háztartások kieső bevételeit. A gazdaság instabilitása, a munkára rakódó magas közterhek, az elkerülési stratégiák elterjedtsége és igen nagy részben a csak a legbizonytalanabb munkákhoz hozzáférő emberek kiszolgáltatottsága melegágyává vált a feketemunkának. S bár a feketén végzett munka nem támogatható, legfeljebb megérthető, az is világos, hogy az ilyen munkáknak nem a feketemunkás a fő nyertese, ha azokat az élethelyzeteket tekintjük, ahol a segély-közmunka-feketemunka-bevételhiány körforgásban zajlik az élet.
 
Ugyanez a forrásvidéke a rokkantnyugdíjas-problémának is. Nem túlzás azt állítani, hogy az 1990-es évek elejétől létezett egy hallgatólagos társadalmi szerződés, mely valahogy úgy szólt, hogy „ha nem tudok neked (stabilan és legálisan) munkát adni, akkor legálisan kiengedlek a munkapiacról”. Nyilván itt is visszaélések tömegét tudja mindenki felsorolni a közvetlen környezetéből, de alapvetően mégiscsak arról van szó, hogy a foglalkoztatás biztonságvesztése miatt nyíltak meg a kapuk és kiskapuk a rokkantosítás irányába. Ezt valaki vagy tudta lengőajtóként használni, vagy nem: vagyis az igen szerény járadékot vagy ki tudta pótolni (fekete) keresettel, vagy nem.
 
Összességében az 1990-es évek elején a foglalkoztatottság szintje drasztikusan csökkent, s előállt az a helyzet, hogy a közel teljes foglalkoztatáshoz képest pár év leforgása alatt bőven 60 százalék alá csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája.
 
Döntően ebből fakadnak a nyugdíjrendszer problémái is. Nyugdíjjárulékot fő szabály szerint a munkakeresetből vonnak le, következésképp, ha csökken a foglalkoztatottak száma, akkor a befizetők köre is szűkül. Ebből adódóan kevesebb ember pénzéből kell az ellátásokat finanszírozni, s ha ráadásul a munkapiacról eltűnők egy része a nyugdíjrendszerben tűnik fel, akkor a kevesebb embernek több ember járadékát kell kitermelnie. Ez abban az esetben lehetséges, ha a befizetők terhei növekednek. Talán nem kell külön ecsetelni, hogy az aktív kisebbségre kirótt terhek növelése milyen mértékben ássa alá a társadalmi szolidaritást, amely a szociálpolitikában nem csak egy szép eszme, hanem a cselekvést meghatározó alapelv is.
 
Az 1997-es magánnyugdíj-pénztári reform távlatosan kezelte a járulékhiány problémáját abban az értelemben, hogy az elképzelés szerint a jövő nyugdíjasai nem lennének (lettek volna) teljes mértékben kiszolgáltatva mások munkapiaci helyzetének: befizetésük egy része kizárólag attól függ(ött volna), hogy saját maguk milyen pályát futottak be. Ám fontos látni, hogy a kötelező magánpillér sem oldotta meg a mélyen fekvő problémát, ti. hogy mi történik azokkal a százezrekkel, akik kihullottak a (legális) munkapiacról, s feketemunkából vagy éppen szociális jövedelmekből élvén nincs esélyük arra, hogy időskorukra megtakarítást halmozzanak fel. Ezeknek az embereknek lényegében teljesen mindegy, hogy társadalombiztosítási járulékot, magán-nyugdíjpénztári tagdíjat vagy önkéntes nyugdíjpénztári díjat nem tudnak fizetni.
 
A magyar parlament 1991-ben elfogadott egy országgyűlési határozatot, amely szokatlan éleslátásról tanúskodott: olyan nyugdíjrendszer előkészítésére szólították fel a kormányt a képviselők, amelynek első pillére az állampolgári jogon (tehát nem járulékfizetésért cserébe) járó alapnyugdíj. Ennek célja és lényege az időskori szegénység enyhítése. Nyilvánvaló, hogy ennek a költségeit alaposan ki kellene számolni (és fedezni kell az adóbevételekből), ugyanakkor az is biztos, hogy ha egy társadalom egyik főproblémája a krónikus, évtizedekig (!) tartó foglalkoztatás-hiány, és közben az idősellátás alapja a járulékfizetés, akkor e társadalom végeredményben a tömeges időskori szegénységet kockáztatja. Márpedig, idős korban kisebb esély van arra, hogy akár illegális munkavállalással időről-időre javítgasson a helyzetén az érintett állampolgár. Az alapnyugdíjnak csak halvány mása az 1997-ben bevezetett időskori járadék – mely nem is járadék: egy segély megtévesztő elnevezéséről van szó csupán.
 
Ide tartozik az is, hogy az elmúlt húsz évben összességében nem alakult ki igazán hatékony munkaügyi szolgáltatási rendszer. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy a munkaügyi központok és kirendeltségek tevékenysége kivétel nélkül véve rossz. Ám azt lehet tudni a témára vonatkozó kutatásokból, hogy a munkaügyi szolgáltatásnak az a része, amely ténylegesen hozzásegíthetné a polgárt a munkához, illetve a munkavállalásra való alkalmassághoz, kevéssé hatékonyan működik. Ha az állam nagy összegeket költ adminisztrációra, valamint a munkapiaci igényekkel köszönőviszonyban sem lévő képzésekre, továbbá a munkapiacira történő beilleszkedést nem szolgáló közmunkákban „tárolja” az embereket, akkor igazából csak önfelmentést ad magának, emellett költi a pénzt valamire, ami ebben a formájában nem is hozhat eredményt. Ha van pazarlás a rendszerben, akkor ez az. Persze, az is munkahely-teremtés, ha az adminisztratív munkatársaknak van állásuk. Ám Európában léteznek olyan hatékony szolgáltatások, amelyek eredményesek: azzal igazolják saját létjogosultságukat, hogy a szolgáltatást igénybe vevők közül sokakat segítenek munkahelyhez.
 
Mindehhez nyilván szükséges olyan gazdaságpolitika is, amely megtalálja a munkahelyek gyarapításának lehetőségét, s olyan oktatási, képzési rendszer, amely illeszkedik a munkaügyi szisztémához. S akkor még nem is említettük a közösségi bérlakásszektor sajnálatos hazai elhalálozását, ami a munkavállalási céllal történő térbeli mobilitás egyik fő akadálya.
 
 
A jó szándék, meg a gyakorlat
 
A szociális szolgáltatások az 1980-es években kezdtek éledezni Magyarországon, intézményesítésükre az 1990-es években került sor. A szociális törvény (1993) és a gyermekvédelmi törvény (1997) sok jó szándékkal, s rosszabb-jobb megoldásokkal alakította ki a szociális szolgáltatások kereteit, működési módjukat.
 
A szociális törvény egyik legfontosabb alapelve a ma is sokat emlegetett szubszidiaritás, ami azt jelenti, hogy a problémát a keletkezés helyéhez legközelebb kell megoldani, s csak végső esetben emeljük magasabb szintre. Ez szorosan összefüggött azzal az alkotmányos felfogással, hogy a közösségek a maguk urai, ezért erős önkormányzatokat tarthatnak fenn. Hamar kiderült: ha az önkormányzatok nem kapnak (tarthatnak meg) elég pénzt, akkor nehezen tudják a rájuk ruházott funkciókat ellátni. A másik nagy baj, hogy bár a szegénység vagy a munkanélküliség gondja helyben jelentkezik – a szomszédom lesz munkanélküli –, ám egyáltalán nem biztos, hogy ennek az okai is helyben vannak, s főleg nem biztos, hogy a probléma helyben kezelhető.
 
Mindebből legalább két dolog következett. Az egyik, hogy összefüggő, nagy társadalmi problémák darabokra törtek és olyan szinteken kellett volna ellátni, megoldani őket, ahol erre esély se volt. A másik, hogy a megoldási módok, sőt, a megoldási szándékok is annyi felé aprózódtak, ahány önkormányzat csak van (most még) az országban. A kutatások szerint nem csupán a pénzforrások mennyisége, hanem az ezekkel kapcsolatos helyi politikai döntések is döntő befolyást gyakoroltak arra, hogy az egyes településeken az ellátásnak milyen szintje épült ki, kiépült-e egyáltalán minden törvényben kötelezővé tett szolgáltatás. Az állampolgár szempontjából ez azt jelenti, hogy eltérő és nehezen kiszámítható, mely juttatásokhoz vagy szolgáltatásokhoz férhet hozzá, s melyekhez nem.
 
További gond, amire Ferge Zsuzsa már az 1990-es évek közepén, pár évvel a szociális törvény elfogadása után felhívta a figyelmet, hogy a szociális ellátórendszer segélyezés-központú. Ez akadályozza, hogy a szegény kiléphessen a szegénységből, hiszen a segély nem kilendít, ahhoz az összege is kevés, s maga az eszköz sem erre való. Célzott, jó minőségű szociális szolgáltatás, ehhez kapcsolódó munkaügyi és oktatási intézményrendszer kellene ahhoz, hogy ne a szegénységben tartsuk az érintetteket, hanem valóban segíthessünk nekik a kilépésben.
 
Ha ez nem lenne elég, Szalai Júlia saját kutatási alapján több tanulmányában megfogalmazta a múlt évtizedben, hogy bár az önkormányzati szintű segélyezési rendszer hivatalos céljai részben pozitívak voltak, a legnagyobb kézzelfogható eredménye mégis az volt, hogy létrejött egy százezernyi embert foglalkoztató segélyezési üzem. Aminek az a feladata, hogy más százezrek megélhetéshez való jogát és lehetőségét kiporciózza. Azt is hozzáteszi, hogy az erről szóló döntésekben gyakran tetten érhető a rasszizmus, a helyi személyes kapcsolatok hatása (nem az kap feltétlenül segélyt, aki a legszegényebb, hanem aki a leginkább simulékony az ügyintézővel – ez a „szubszidiaritás” másik oldala). Sőt, arról is ír, hogy a segélyrendszer sajátos irányítószerepet tölt be a feketemunka és a közmunka piacának szabályozásáéban.
 
Az eredmény megint csak az, hogy tízmilliárdos nagyságrendben költ pénzt az ország valamire anélkül, hogy akár csak esély lenne a hivatalosan deklarált pozitív célok elérésére. Még az is lehet, hogy az intézményrendszerben dolgozók mindannyian pontosan megfelelnek az elvárásoknak, ám hiába, ha maga a szisztéma rosszul kalibrált.
 
 
Demokrácia, deficit
 
Minden probléma ellenére a gyerekvédelmi törvény, a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségéről szóló törvény (1998), az antidiszkriminációs törvény (2003) vagy például a betegjogokat is tartalmazó egészségügyi törvény (1997) minőségi ugrást jelentett a szociális problémákkal, az ezekben résztvevő emberekkel kapcsolatos gondolkodásban. Nem kevesebbről van itt szó, mint a demokratizálódási folyamat kiterjesztéséről. Arról, hogy nem csak hatalommegosztással él az ember, hanem azzal is, hogy a mindennapi életben is érvényre juttathatja jogait, és kikényszerítheti, hogy állampolgárként bánjanak vele.
 
Ezek a demokratikus elvek pontosan annyira terjedtek el a magyar társadalomban és az érintett ellátórendszerekben, amennyire az alkotmányosság alapelvei a politikai osztály körében. Úgy is mondhatnánk: amennyire az köztes Európában szokás. Sokan vannak, akik értik és alkalmazzák ezeket az elveket, de általánossá nem váltak és iszonyatos harc folyik minden egyes újabb lépés megtételekor.
 
A magyar szociálpolitika sokkal hatásosabb és hatékonyabb működést mutatna, ha ezek a 21. századhoz illeszkedő alapelvek nagyobb mértékben érvényesülnének. Több embernek lehetne valóban segíteni, oly mértékben, hogy aztán nem is szorulnának többé segítségre. Másokat pedig – mert az illúzió, hogy mindenkit aktiválni lehet – emberségesen, méltóságukat megőrizve lehetne szolgáltatásokban részesíteni. Nem a demokratizálással volt tehát a baj az elmúlt húsz évben – lásd még a „politikai korrektség” divatos szidalmazását – hanem a teljes társadalmi és intézményi demokratizálás hiányával.  
 
 
E problémákat a témával foglalkozó, ebben dolgozó szakemberek észlelték, s történtek lépések annak érdekében, hogy a demokrácia-deficit enyhüljön. Ám a szociális törvény megújítására tett 2003-as kísérlet (SZOLID projekt), vagy éppen a 2005-ös telepfelszámolási program jóval töredékesebb és kevesebb eredményt hozott a megcélzottnál. A gyerekszegénység visszaszorítását célzó nemzeti program a 2005-ös ígéretes start után folytatólagos pénzhiányban szenvedett, s ma már végóráit éli. Nem elég mindig azt mondani, hogy elfogyott a pénz. Helyesebb, ha úgy fogalmazunk: a politikai érdeklődés fogyott el, mert a kormányok nem érezték át, mennyi elvi és gyakorlati pozitívumot hozhatnának ezek a reformkísérletek, és ezért nem adtak pénzt.   
 
A rendszerszintű beavatkozás helyett arra jutott idő és figyelem, hogy a segélyekhez való hozzájutás feltételeit több hullámban szigorítsák. Tausz Katalin a Segélyezés Abszurdisztánban című munkájában bemutatja, milyen döbbenetes gyakorisággal nyúltak bele a szociális törvénybe az 1990-es és a 2000-es években, s tendenciává mindinkább a szigorítás vált. A 2006 utáni megszorítás, majd a 2008-ban kipattanó gazdasági világválság hatásaként a szociális problémák egyre nehezebben kezelhetővé váltak. Mivel a pártpolitika folytonos cselekvéskényszert is jelent, a politikusoknak produkálni kellett valamit. A „produktum” pedig valahogy így írható le: ha nem tudsz rajtuk segíteni, hibáztasd őket; ezzel megmagyarázhatod a saját kudarcod, és még spórolhatsz is, hiszen az aktív adófizetők és szavazók többsége nem bánja, ha pénzt veszel el a bűnbaktól. Sőt, meg is dicsérnek érte, hiszen e bizonytalan körülmények között mindenki félti a másiktól, amije van.
 
Ha a politika erre az érzületre még rá is játszik, akkor olyan célt tud maga elé tűzni, amelynek teljesítésére végre képes is lehet. Ettől kezdve már arról szól a verseny, ki tud többet tenni a szegények ellen, ahelyett, hogy a szegénység ellen dolgozna.
 
 
Minden út a közmunkához vezet
 
A demokratizálás és a szociális ellátórendszer modernizálásának útján bemutatott oldalazás és hátralépegetés évei után 2010-től ezen az úton határozottan meg is fordultunk.
 
A Széll Kálmán Terv tudatosan és tervezetten visszafogja nem csak a passzív munkapiaci eszközök büdzséjét, hanem az aktív eszközökét is. Eddig tehát nem vagy nem mindig jól költötték el például az átképzési pénzeket, ám eztán 90 milliárddal kevesebb jut erre a célra – úgy, hogy senki nem számolta ki, a lenyesett hatalmas összeg mire lett volna alkalmas. A kormány ellenben vakon hisz a közmunkaprogramokban, amelyekről pedig rengeteg (gyakran közpénzen megrendelt) tanulmány, felmérés, kutatás bizonyítja: nem segítenek hozzá a nyílt munkapiacon történő elhelyezkedéshez. Igaz, amennyiben nem is ez a cél, hanem pusztán az, hogy a közmunkások megjelenjenek a foglalkoztatási statisztikában, akkor le lehet mondani az integrálásukról és létre lehet hozni egy hatalmas külön szegmenst a számukra. Így a magyar modell lényegévé válik, hogy az állam nemhogy küzdene a munkapiac szegmentálódásának káros társadalmi hatásai ellen, de ő maga darabolja tovább az álláshelyek piacát és a munkavállalók, munkakeresők társadalmát.
 
Rövidebb lesz az álláskeresési járadék időszaka is, holott a munkakeresés eredményessége érdekében az állam nem tesz semmit. Erősödik viszont a segélyért munka elve – és itt már vissza is kanyarodtunk a közmunkához. A közmunkások úgy kapnak a munkáért kisebb összeget a nyílt munkapiacon elérhetőnél, hogy nincs esélyük a nyílt munkapiacra bejutni. Ajtók záródnak, avagy minden út a közmunkához vezet. A munkanélküli szegények dolgoztatott szegényekké válnak, és munkájuk, "bérük" olyan, amely nem segít nekik kikerülni a szegénységből.  
 
A másik trend a transzferjövedelmek természetbeni kifizetése felé történő elmozdulás. Ez évek óta egyre népszerűbbé váló követelés, és már az előző kormányok se tudtak ellenállni a kísértésnek. Ez azt hozza magával, hogy az a szociális munkás, akinek feladata lenne, hogy képessé tegye az önálló és viszonylag problémamentes életre a szolgáltatást igénybe vevő állampolgárt, a gyakorlatban a családi kassza gazdájává, ily módon hatósági személlyé válik. Nem szólva arról, hogy ha másvalaki osztja be a háztartás pénzét, az inkább vezet fokozott függéshez, mint az önálló döntésekre való alkalmassághoz (ha egyáltalán valóban alkalmassági probléma a kiindulópont). Ráadásul, a természetbeni segély nem zárja ki az uzsora lehetőségét (simán létrejöhet a termékek vagy voucher-ek másodlagos piaca). Az állam úgy véli: a minisztériumban vagy a polgármesteri (járási?) hivatalban pontosabban eldöntik, mire van szükségük az állampolgároknak a megélhetéshez, mint a háztartásokban. Figyelem: itt hirtelen megszűnik a szubszidiaritás. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ezzel az állam és polgárai közötti érintkezés autokrata és paternalista hagyományai nyernek ismét teret.
 
A sor folytatható: a gyerekszegénység elleni program teljes szétverése, a munkajogi védelmek felszámolása, a szociális jogokból történő visszalépés (lásd az új alaptörvényt a területileg illetékes asztalkán), vagy éppen a hajléktalanok és kukázók ellen indított hadjárat mind-mind az állampolgáriság elvéből történő visszalépést jelentik.
 
 
Nyugdíjba küldött nyugdíjrendszer
 
A kormány az Alkotmánybíróság kikapcsolásával – vagyis az alkotmányellenesség nyílt beismerésével – elvette a magán-nyugdíjpénztárak (mnyp) vagyonát és a társadalombiztosítási nyugdíj elvesztésének fenyegetésével átterelte az mnyp-tagok 97 százalékát a tisztán tb-alapú rendszerbe. Lehet kizárólag tb-pillér a hazában, ez is egy megoldás. Ám ezen az úton biztos nem lett volna szabad ezt elérni.
 
Az e témában fentebb írtaknak megfelelően pedig még mindig nem vagyunk kint a vízből: a foglalkoztatási problémát kellene először megoldani, máskülönben továbbra is mindegy milyen járulék vagy díj az, amit nem tud fizetni az állás híján lévő polgár. Hacsak azt nem gondolja a kormány, hogy a közmunka díjazása után fizetett járulékkal rendezte a helyzetet – és nagyon úgy néz ki, hogy ezt gondolja. Meg azt is, hogy tényleg lesz 300-500 ezer embernek közmunkája. Annál is inkább ezt kell gondolnia, mert a kormány gazdaság- és költségvetési politikája nem látszik segíteni a munkahelyek spontán szaporodását, tehát vagy közmunka lesz vagy szinte semmi.
 
 
Nem mellesleg, jelenleg nincs is nyugdíjrendszer: a második pillér kidöntését követően egyelőre nem volt idő dönteni arról, hogyan is nézzen ki az átalakuló első pillér.
 
 
Szerény tanulság
 
Amilyen következetesen érvelt – Csigó Péter kiváló 1997-es tanulmánya alapján – az akkori ellenzék a Bokros-csomag idején a humán erőforrások megőrzésének szükségessége mellett a makrogazdasági logikával szemben, annyira nagy most a forráskivonás a humán ágazatokból. Nem csupán a szociálisból, hanem a sok szállal ide kötődő oktatásból, egészségügyből, kultúrából is. Csend, rend, fegyelem van – tényleges segítség nincs. A rendpárti szegénypolitika adminisztrálja és kontrollálja a szegényeket, de a szegénységet nem számolja fel, a szegénységi küszöb feletti világba vezető utakat nem tartja karban. Nem a szegénység okait kutatja, hanem a jelenlegi egyenlőtlenségi viszonyok stabilizálásának és intézményesítésének lehetőségeit keresi.
 
A szociális szakmát értő, annak demokratikus elveit eredményesen alkalmazni képes szakemberek háttérbe szorulnak. Ha eddig felemás eredménnyel küzdöttek egy statikus és rossz hagyományokat ápoló intézményi struktúra ellen, akkor most a küzdelem eszközeit is egyre gyakrabban elveszik tőlük, legyenek azok pénzforrások vagy jogszabályok.
 
Közben a társadalom a rendszerváltás, a Bokros-csomag és a 2006-2009-es megszorítási hullám utáni negyedik nagy biztonságvesztési élményét éli át. A szegényedés, valamint a kiszolgáltatottság és a szegénységben ragadás veszélye újra fokozottan jelen vannak, és alig van esély küzdeni ellenük. A kormány a jóléti funkciókon – és azokat igénybe vevő átlagos és rosszabb helyzetűek ellátásain – spórol, másfelől viszont olyan elosztást valósít meg az adórendszeren keresztül, ami kifejezetten a magasabb jövedelműeket segíti.
 
Mindebből talán azt lehet megtanulni, hogy a jóléti politikák nem koloncként lógnak a gazdaság és a költségvetés nyakán. Olyan eszközök ezek, amelyeket lehet(ne) úgy használni, hogy azok a gazdaság erőforrásait gyarapítsák, rugalmasságát fokozzák. Képzettebb, testileg és mentálisan egészségesebb, önálló gondolkodású, kreatív polgárok rugalmasabban alkalmazkodhatnának a világban zajló változásokhoz. Egy elgyötört, kiszolgáltatott társadalom könnyebben irányíthatónak tűnik, csak éppen mindez permanens válsághoz, valamint kiszámíthatatlan politikai, társadalmi, gazdasági történések sorához vezethet.

· 2 trackback

Címkék: reform szegénység munkanélküliség segély közmunka nyugdíjrendszer szociálpolitika privátsarok

A bejegyzés trackback címe:

https://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr103313562

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Karácsony előtt kerül a boltokba Dr Kocsis Máté életvezetési kalauza 2011.10.21. 09:15:25

 A Tíz lépés, hogy szerethető hajléktalan légy című könyv azokat az embereket szólítja meg elsődlegesen, akik valami érthetetlen oknál fogva, ahelyett, hogy fűtött, vezetékes vízzel, árammal, gázzal ellátott, összkomfortos ingatlanokban néznék az ...

Trackback: Privát sarok: Oldalazás után hátraarc – a kormány szociálpolitikájáról 2011.10.20. 07:34:11

Még azelőtt megszüntetné a kormány a jóléti társadalmat Magyarországon, hogy egyáltalán létrejött volna. A munkaalapú társadalom szlogenje munkára kötelezést és rossz, alulfizetett munkákat jelent - ha jelent. Húsz év után a hazai jóléti politika kétségkí

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Még azelőtt megszüntetné a kormány a jóléti társadalmat Magyarországon, hogy egyáltalán létrejött volna."

Már ezzel az első mondattal nem értek egyet. Mo-n igenis jóléti társadalom volt, amely erején és a lehetőségein felül igyekezett eltartani mindenkit.

Hogy ez - a gazdasági helyzet miatt - mire volt elég, az egy más kérdés.

De a nálunk jóval gazdagabb Németország sem enged meg magának olyasmit, mint mi: nem küld nyugdíjba munkaképes középkorú férfiakat, akik rendőrként vagy tűzoltóként dolgoztak, nem tart el egészséges rokkantnyugdíjasokat.

Pontosan ez a "jóléti állam" a bajok forrása. Ha egy országban az emberek általában nem dolgoznak, akkor az emberek általában nem élnek jól. Mert ha kezdetben "kényszerből" is emelték a rokkantnyugdíjasok számát, ebből folklór lett, és köszönik, nekik ez így nagyon is megfelel.

A rendőrök meg talán a történelemben először felülírják a "Munkát, kenyeret" jelszót, mert ők azért morgolódnak, hogy kenyeret kapjanak, de munkát ne.
Nincs jólét munka nélkül. Ezt üzeni a kormány, és nagyon helyesen a szavazók több mint felének ez tetszik.
A többi "lári-fári".
"Még azelőtt megszüntetné a kormány a jóléti társadalmat Magyarországon, hogy egyáltalán létrejött volna."

Erről van szó, édesapa. A szomorú csak az az egészben, hogy vannak akik azt nevezik jóléti társadalomnak, ha az állam osztogat fűnek-fának. Persze akár azt is lehetne, ha az álam ezt megtehei. Csakhogy nálunk sosem tehette volna meg!
Amúgy meg jóléti társadalom majd akkor lesz, ha a bérek is nyugatiak lesznek, nemcsak az árak, és tisztességesen megfizetik a tisztességes munkát, nem csak éhbért adnak érte. Uff...
Ajjajajjj... Azért Lakner Zoltán eléggé ferdít.
"Nem túlzás azt állítani, hogy az 1990-es évek elejétől létezett egy hallgatólagos társadalmi szerződés, mely valahogy úgy szólt, hogy „ha nem tudok neked (stabilan és legálisan) munkát adni, akkor legálisan kiengedlek a munkapiacról”. Nyilván itt is visszaélések tömegét tudja mindenki felsorolni a közvetlen környezetéből, de alapvetően mégiscsak arról van szó, hogy a foglalkoztatás biztonságvesztése miatt nyíltak meg a kapuk és kiskapuk a rokkantosítás irányába. Ezt valaki vagy tudta lengőajtóként használni, vagy nem: vagyis az igen szerény járadékot vagy ki tudta pótolni (fekete) keresettel, vagy nem."

Ez éppenséggel azok számára tette tönkre ezt a szolgáltatást, akiknek tényleg szükségük lett volna rá. innen már csak egy lépés, hogy elismerjük a kábítószerkereskedelmet, mert az is csak egy pénzszerzési stratégia(a megélhetési bűnözésről, nőkereskedelemről nem is beszélek).

1989.ben mindenki be lett etetve, hogy itt NSZK-s életszínvonal lesz. Nem lett.
Tisztelt Lakner Úr!

Fiatal korára tekintettel csak gratulálni tudok a tényleges tényfeltárásához.
Sok ilyen közérthető és valós írásokra lenne szükség,részrehajlás nélkül.
Sok sikert kívánok a további munkáihoz!
szerintem nagyjából két szélső megoldás létezik erre a problémára: 10% kommunizmus vagy 10% fasizmus.

az egyik megoldás az, hogy az újraosztás szintjét a jelenlegi 50% körüli értékről megpróbáljuk 40% körülre levinni. ennek a következménye az lesz, hogy a lakosságot gyakorlatilag megtizedeljük. mondunk nekik egy szép mesét a birodalmi nemzetről, aztán elküldjük őket a pokolra. ha nem is háborús logika szerint direkt kivégezve, hanem úgy, hogy a társadalom ezt a réteget egyszerűen magára hagyja. ha fellázadnak, akkor a lelövik őket. ez persze sehogy sem illeszkedik az európai kultúrkörbe. a latinkereszténységgel is nehéz volna összeegyeztetni. de nagyjából ezt csinálták ázsiában. a lakosság egy részét pusztulni hagyták. és még így is nőtt a népesség. szerintem egyébként pontosan ezért. a jóléti kiadások teljes felszámolása miatt. mindig is így indult el az ázsiai fejlődés. a mindenkori uralkodó harcot hirdet a társadalom egy tizede ellen. ehhez persze egy hermetikusan zárt társadalom kell. de ilyen a kínai, az indiai, a koreai, a japán. ez az ázsiai megoldás.

az európai megoldás ennek a sztorinak a pandantja: 10% kommunizmus. ez ugyebár azt jelenti, hogy az összes megtermelt érték egy tizedét egyenlő arányban újraosztjuk. a 100% kommunizmus az lenne, ha minden jószágot egyenlő módon akarnánk felosztani. ez az ősközösség létforma a régmúltban sem igen létezett. szóval ez talán egy mítosz. a jövőre nézve pedig utópia.

de ennek a redukált változata meg mégis csak itt van. ha megnézzük, hogy mennyi is az egy főre eső gdp egy tizede havi szinten, akkor szerintem beugorhat valami:

www.wolframalpha.com/input/?i=hungary+gdp+per+capita+in+huf+per+10+per+12

nagyjából ennyi a havi rendszeres szociális segély. nagyjából ennyi az egy havi gyermekjóléti támogatás (ingyen tankönyvvel, étkezéssel, utazási kedvezményekkel, adójóváírással). és egyébként a társadalom minden csoportja nagyjából ennyi kedvezményt vívott ki magának különféle béren kívüli juttatásokkal, agrártámogatással, adójóváírással és van ugye nyugdíj-kiegészítés. amire a kormány azt mondja, hogy ez ne legyen. de mindenki tudja, hogy ez a kormánypárt bukását, és a kormányfő politikai karrierjének a végét jelentené. de ha magyarországon ázsiai típusú demokrácia lenne, akkor a nyugdíjkiegészítések eltörlését minden további nélkül meglépnék.

a megoldás szerintem nem ez. szóval a nyugdíjasok pénze például elég jól pörgeti a hazai ipart, és szolgáltatásokat. jelentős részben ezt ezt a réteget szolgálja a hazai (low tech) ipar. értem én, hogy van egy olyan törekvés, hogy a fiatalok két pofára ne a hamburgert tömjék magukba, hanem a kenyérlángost. de valahogy úgy van ez, hogy inkább a fiatalok mennek a mcdonalds-ba. inkább a fiatalok vesznek menő külföldi cuccokat. az időseknek meg inkább megteszi a hazai gyártású kardigán, vagy a kombiné. tehát komoly gazdasági érvek szólnak amellett, hogy a szociális rendszer fenntartására gazdasági értelemben is szükség van. de közgazdasági értelemben az is igaz, hogy ha ezt az egészet felszámolnánk, akkor a gazdaság növekedésnek indulna. csak akkor az európai kultúrát és a vallást zárójelbe kellene tenni.

a kedvezményrendszert nem megszüntetni, hanem egységesíteni kellene. és azt kellene mondani, hogy emberek: ezt a kedvezménytengert egyenlő arányban osszuk szét.

tehát a munkanélküli kapjon segélyt, de a munkás kapjon ugyanennyi adójóváírást. és akkor ugye világos, hogy megéri dolgozni. aki nem tud vagy nem akar dolgozni az meg éljen segélyen. de aki dolgozik az is megkapja ezt az összeget csak másik jogcímen. és amennyi az adójóváírás annyi legyen az agrártámogatás. tehát egy családi gazdaságokat úgy kellene támogatni, hogy megnézzük az hány főből áll össze. és akkor annyi lesz a kedvezmény. egy diák pontosan annyi induló ösztöndíjat kapjon, mint amennyit a munkanélküli kap segélyként. aztán éljen meg abból. persze mellette kutathat, dolgozhat. egyetemista nyilván könnyebben juthat hitelhez, mint egy homeless. de mindenki egyenlő mértékű apanázst kapjon.

ebből az jön ki, hogy a családi pótlék is ugyanennyi legyen. legfeljebb nagyobb részt adjuk természetben, mert ugye ott a kedvezményezett gyermekkorú. tehát a gyerekek után nem készpénzt kellene adni, hanem pakkot. de a segélyt készpénzben kellene osztani. aztán azt legrosszabb esetben elkocsmázza a család, a gyereknek meg jut a pakk. persze kell gyámügy, ami ezt felügyeli. de ez egy másik történet.

ez persze a családi adókedvezmények eltörlését jelentené. és tulajdonképpen az összes kedvezmény megszűnését. na most szerintem van még egy érdekes szám. ez pedig az, hogy mit jelent a 10% kommunizmus a nemzetközösség szintjén. tehát ha azt mondjuk, hogy a welfare state helyett legyen commonwealth:

www.wolframalpha.com/input/?i=eu+gdp+per+capita+in+huf+per+10+per+12

akkor meg az jön ki, hogy a multik beruházásához majdnem pontosan ennyi adókedvezményt nyújtunk. ezt meg a multik bulizták ki maguknak. az volna a jó, ha ez az újraosztás a nemzetközösség szintjén menne végbe. tehát egy egységes európai humán alapellátó rendszer jönne ki ebből. amit kiegészítene egy tagállamok szintjén működő differenciált társadalombiztosítás. persze akkor az összes eu támogatást el kellene felejteni.

ha 60000 forintnak megfelelő euró járna adójóváírásként, akkor ázsiával szemben is versenyképes lenne a kelet-közép európai ipar. tehát a gyártást csak részben kellene kivinni kínába. és lehetne beszélni egy kontinentális munkamegosztásról.

nagyjából ezt kellene meglépni szerintem. mondanom sem kell, hogy ez az egyenlősdi brutál népszerű intézkedés lenne még akkor is, ha sokak nem járnának vele olyan nagyon jól. mert ez nem több pénz újraosztásáról szólna, hanem a társadalmi igazságosságról. a nép meg általában nem jogokat követel, hanem igazságosságot.
@Bandibacsi34:
"1989.ben mindenki be lett etetve, hogy itt NSZK-s életszínvonal lesz. Nem lett. "

Ha az nem is, de aközeli lehetett volna.
Csak a felvett hiteleket nem szoc. célokra, szavazatvásárlásra kellett volna fordítani, hanem vállalkozások támogatzására, K+F-re, gazdaságélénkítésre. A megtermelt többletjövedelmekből pedig adót csökkenteni....
A jóléti állam ( szociális piacgazdaság) halálát 2000-ben Nyugat-Európában először egy Gerhardt Schröder nevű politikus jelentette be Agenda 2010 elnevezésű programjában. Az egykori német szociáldamokrata kancellár javaslatait az akkor ellenzékben lévő CDU/CSU is támogatta. Most akkor vessük össze Európa vezető gazdasági hatalma és Magyarország lehetőségeit. A szociális piacgazdaság, mint társadalomformáló elmélet halott, olyan sosem volt és sosem lesz Magyarországon. A nyugati civilizáció rohan a nagy reccs felé, miközben egyesek még mindig fenntartható fejlődésről hablatyolnak.Magával, az elszabadult hajóágyúként működő tőkés világ alapjaival van probléma.
@Bandibacsi34: Igen, az persze tetszett volna mindenkinek. CSak hát ahhoz ugye német színvonalú munkát is kellet volna végeznie Koppány népének. Na, AZ már nem ment. Ami azt illeti fel sem merült. Tehát a képlet valahogy úgy nézett ki, hogy ide a német életszínvonalat, mi pedig nyújtjuk érte az echte ungarische munkamorált-tempót-minőséget.
Nem csoda, hogy nem sikerült...
Ritka jó írás. Gratulálok Zoltán.

@Anselmo: Tipikusan erre az alantas (minden emberben így bennem is meglévő) ösztönre játszik rá a politika. Ismersz valakit aki visszaélt a rokkantnyugdíjas rendszerrel és a körzeti orvossal lebratyizta a rokkantságot? válaszok:
a: Az állam kutassa fel ezeket az eseteket és büntesse meg aki csal
b: kezdjük ezeket a példákat az egész rendszerre általánosítva szajkózni egy rakás nemzeti zászlóvan a hátunk mögött és csesszünk ki minden rokkanttal
ember szellemi lénye: a
állati ösztöne: b (na most már nehogy én fizessem a rokkantakat is)
Vannak akik soha az életben nem voltak bejelentve munkahelyre, nem fizettek adót soha és házuk meg kocsijuk van??
válaszok:
a: Az adóhatóság vagyonosodási vizsgálatokkal szűrje ki a csalókat és keményen büntesse meg őket ahelyett hogy kkv -ektől szedi be a sarcot mert a mérlegben volt egy 45 forintos elírás.
b: kezdjük ezeket a példákat az egész rendszerre általánosítva szajkózni egy rakás nemzeti zászlóvan a hátunk mögött és vezessünk be ingatlan adót.
intelligens oldal: a
primitív alantas ösztön: b (hülye gazdagok- értsed: van egy lakása amin 20 millió hitele van és papíron ér 30-t de nem tudná eladni 15-t sem, - megérdemlik, jól megszívták ehe-ehe-ehe)
Voltak durva végkielégítések nulla teljesítéssel.
válaszok:
a: ki kell vizsgálni volt-e visszaélés, ha igen , akkor büntető eljárás, de csak az alkotmány lehetőségein belül
b: igaza van a Janinak (aki rekord összeget térítettetett vissza ellenszámla nélkül és akinek jár a 40 milliós kocsi bár szintén rekord mértékben eladósította a városát)el kell venni visszamenőleges törvényekkel azokat a pénzeket (persze lex komámbátyám)és ha az alkotmány meg a demokrácia ezt nem engedi, akkor az csak azt jelenti, hogy azok gyenge, elavult dolgok unatkozó újlipótvárosi (még hogy nem lehet izlésesen zsidózni) intellektüeleknek(mert az szégyen)és nem kellenek nekünk állampolgári jogok ha cserében elcipelhetik az éjszaka közepén a szomszédot és ügyvéd nélkül hallgathatja ki a tanúval együtt a párt által kinevezett és az ügyészség által odarendelt bíró

normális emberi oldal: a
állati:b
ect. ect.

de csak mantrázzad ezt a máshol nem mehetnek korábban nyugdíjba a rendőrök marhaságot (de , mehetnek)
Amúgy meg menjél be égő házakba 20 25 évet mielött leingyenélőzöd ezeket az embereket. Valószínűleg egy este alatt többet tettek ami hasznos mint te meg én az egész életünkbe,de nehogy már pont rájuk ne irigykedjél.
@Bandibacsi34:
itt arról van szó, hogy az összes társadalmi csoport kibulizott magának valamilyen támogatást. nem csak a rokkantak, hanem mindenki. a diákok ugyanúgy, mint a nyugdíjasok. a rendőrök ugyanúgy, mint a parasztok. minden társadalmi csoport. a probléma az, hogy az újraosztás esetenként aránytalan, vagy ha úgy tetszik, akkor igazságtalan.

és a legnagyobb probléma az iparban van. ott ugyanis brutális egyenlőtlenség. mert nem egy széles körben alkalmazott adójóváírás van. tehát nem a munkavállaló kapja az adókedvezményt, hanem egyes munkaadók haveri alapon jutnak óriási pénzekhez. a legtöbb ágazatban a piacvezetők surmó vállalkozók. nem csak az építőiparban, hanem szinte mindenhol. sok esetben szakértelmük is alig van. a projektek jelentős részében a fővállalkozó nem csinál semmit. és jó esetben kifizeti az alvállalkozókat. rosszabb esetben ezt sem teszi meg. hanem lelép a pénzzel. mert a kedvezmények brutál egyenlőtlenül oszlanak el.

persze erről orbán viktor sose fog prédikálni. és gyurcsány ferenc sem fog. hiszen a haveri körök így alakították ki a pártok. szóval mindenről fognak beszélni, csak épp erről nem. itt egy feudális világ épült ki. közönséges hűbéri rendszer. a parasztokkal elhitették, hogy az majd milyen jó lesz. aztán majd ahogyan a feudalizmusban lenni szokott a földnélküliek (a cigányok) csinálnak egy polgárháborút. tehát az teljesen rendben van, hogy betiltják az uzsorát. csakhogy sok helyen az egyetlen munkaadó az uzsorás. és van még a falusi párttitkár. de vele sem lesz az ország előrébb. és ez a feudális világ versenyképtelen. és egyébként akkor is az lesz, ha idetelepülnek a kínai üzemek. mert valójában azok logisztikai központok lennének. szóval nem gyárak, hanem raktárak. tehát a kínai áru jönne befelé, és kész. erről szól a sztori. kínában klasszikus túltermelési válság lesz. mint általában a kapitalizmus elején lenni szokott.

tehát a probléma az, hogy az állam haveri alapon osztja ki a pénzt. és magyarországon nem jönnek létre minőségi vállalatok. vagy ha mégis, akkor könnyen külföldi kézbe kerülnek. mert a magyar piacon nincsen verseny. feudális hűbéri rendszer van, és egy náci vezérkar. amelyik meghirdeti a birodalmi nemzetállamot, ami állítólag a szabad verseny alternatívája lesz. tisztességes piac kellene. fair market. ahol ha osztunk támogatást, akkor abból mindenki egyenlő módon részesül.

tehát azt kellene mondani. ha havi 25000 a segély, akkor legyen havi 25000 az adójóváírás. és ha azt képzeled, hogy egyébként a havi 25000 segélyen úszik el az ország, akkor tévedsz. az összes munkanélküli segély, és a rendszeres szociális támogatás a gdp-nek alig több mint 1%-a.

az ország ott bukik el, hogy nincs pénz mol részvényre. meg azon, hogy ha szűkül az iparban az adójóváírás, akkor szűkülni fog a piaci foglalkoztatás. zárnak be az üzemek. és oké, hogy majd a közmunkaprogramokban fognak levelet seperni, és füvet nyírni. de abból mégis milyen bevétele lesz a kincstárnak. és mégis miből fognak ezeknek az embereknek munkabért adni, és munkaeszközöket persze. tehát hogy lesz ezen az egészen megtakarítás.

szóval a szlovákok külső konjunktúra mellett, jelentős mértékű működő tőkebeáramlással csináltak egykulcsos adót. úgy, hogy egy orbán viktorhoz hasonló meciar nevű politikust küldtek el a fenébe. mert ugye a szlovákok is akarták a kelet-európai nacionalizmust. svatoplukkal, és nagy-morvaországgal. de ott se jött be ez az egész. és a tótok rájöttek, hogy ezt nem így kell csinálni. tehát ők megtehették, hogy bevezetik az egykulcsos adót. de még ők is meghagyták az adójóváírást. azért, mert az egy piackonform támogatási rendszer.

a fidesz meg kifejezetten piacellenes megoldásokban hisz. és ehhez társul egy antiszociális gondolkodás. szlovákiában a rokkant nyugdíjjal kapcsolatban azt mondták: aki teljes munkaidőben dolgozik, vagy egyéni vállalkozása van, és közben rokkant (megváltozott munkaképességű) attól megkérdezték ez mégis hogy lehetséges. itt mifelénk a kocsmában mindenki rokkant nyugdíjas. az is aki a pultot támasztja. de a kocsmáros, és a kocsmárosné is. ők ketten a csalók. a többi szerencsétlen. és aki úgy képzeli, hogy ezek a fazonok a kocsmában fogják a forintgazdaságot talpra állítani az vagy hülye, vagy naiv.

a gazdasági növekedéshez külső forrás kell. hitelpénz. adósság. ha az nincs, akkor nincs gazdaság. itt a probléma, hogy a magyar lakosság nem termelő kocsiba, meg lakásba rakta a hitelt. a kincstár pedig a veszteséges állami vállalatok finanszírozása miatt adósodott el. nem a nyugdíjak igazságtalanul magasak. hanem az, hogy lehet egy az agglomerációval 2,5 milliós térségben évi 50 milliárdos veszteség egy közlekedési vállalatnál. vagy miért van 5x ennyi veszteség a mávnál. és még lehetne sorolni. miért adósodtak el az önkormányzatok. egyrészt pártokat finanszíroztak ugye. szerinted miért hódmezővásárhelyen, és debrecenben, és esztergomban a legmagasabb az egy főre jutó adósság. miért. hová lett ott a pénz. miért kell az ász élére pártember szerinted. és még lehetne sorolni. miért kellett most az államnak 500 milliárdért mol részvényt venni.

ebből a pénzből miért nem csinált a kormány mondjuk rendes gyermekétkeztetést. mindkettő 25 éves időtávban térül meg. mindkettő 500 milliárd extrát igényel. a miniszterelnök mégis a mol mellett döntött csányi sándorral. melyik szolgálja az össztársadalmi érdekeket, és melyik szolgál magánérdekeket. ezen kellene elgondolkodni.
@s.d.i.:
a világon arányosan a legnagyobb jóléti rendszert egy dánia nevű ország tartja fenn. és a dán költségvetés a válságot megelőzően arról volt híres, hogy tartósan többlete volt. és most meg a recesszióban egyensúlyban tartják a költségvetést. ezt mégis hogy csinálják szerinted. vagy a finn rokonaink hogy csinálják ezt a tundrában. szóval jóléti rendszert is lehet jól, meg rosszul csinálni. igazságosan, és igazságtalanul.
@unionist: NA egy jó cikk és egy brilliáns hozzászólás egy napon.
Igen, a mutyi csatornákon megy el a pénz. Így volt ez már az olajszőkítésnél is, amiről minden gyerek tudta, hogy mi benne a "buli", a Parlamentnek meg évekbe telt míg bezárta a kiskaput, közben meg elment komplett költségvetésekre elegendő pénz rá. Vagy az autópályák , metrók, belváros felújítások, 1m80 centis kilátók az síkság közepén. BKV: reklámszerződések Ney Yorktól a Heti Témáig (fontos a reklám, mert ha Pesten metrózni akar a polgár, akkor nehogy ne a BKV metrójára száljon fel, meg ha akarsz magadnak egy viaduktot a kert végében , akkor jön jól igazán, hogy a Strabag reklámoz a Hír Tv-n). A legnagyobb probléma, hogy nem a szociális juttatások mértéke a nagyobb gond, hanem a hatékonysága, ami visszavezethető a cikkben is említett elképzelés nélküli ilyen olyan látszat intézkedéseknek, meg annak, hogy sokszor a probléma csak egy jó ürügy arra, hogy ismerősök alapítványán keresztűl jussanak pénzhez.
milliárdokat kidobtak ilyen olyan romastratégiára (igazából semmi érdemleges nem történt, volt egy 100milliárdokért leforgatott 30 másodperces reklámfilm amiben a roma kislány 10 méter hátrányból indult a futóversenyen. Bekerülési költség 150-200 ezer forint a többi gondolom kreatív munkaköltség , majd ugyanazon a csatornán ahol leadták 1 órával késöbb Győzike erősítette a nézőkben az összes negatív cigány sztereótípiát), de mivel nem egy átgondolt , megtervezett, összefogott program volt ezért nem értek el semmi eredményt. A következtetés: Nem kell pénz rá (persze az EU parlamentben ezzel kel és fekszik a magyar delegáció mert nagyon menő meg nyúvév, de itthon fontosabb terek meg intézmények átnevezése, az kétkulcsos egykulcsosnak hívása meg a foci(az rém fontos))
Ami az egész magyar politikát jellemzi és ami most csúcsosodik ki, az az, hogy mindenféle hatástanulmány nélkül beleböfögünk a sötétbe, aztán a falakról késöbb visszaverődő kolbász szag alapján szédelgünk faltól falig. Ehez jön az általad említett feudális megkövülés (1514 volt az igazi nemzeti katasztrófa a Hármaskönyvvel, Mohács már csak annak a hozománya volt), ami belenevelte a magyarokba, hogy ha az aktuál politikai vagy gazdasági elitbe kerülsz, akkor neked semmi kötelezetséged, hanem csak előjogaid vannak. Megsértődhetsz ha számon mer kéri a társadalom, te eleve nem a szolgájuk vagy, hanem a vezérük, a fárosz aki átvezet minket a lótejes égi sátorba. Ez igaz volt Fecóra is csak ő a megvonaglott, már a jövőt is látó de a népe által visszatartott véteszt játszotta, gondolom, mert obszesszív mártír. Valahogy le kéne játszódni végre itt is a polgárság osztályharcának a nemességgel(még ha az ex-kiszes káder gyerekekből is áll) szemben, különben itt döglünk meg a libaszaros magyar ugaron ami csak nekünk a "legszebb"
@Nazagson: konkrétan ismerek olyan embert, aki még életében nem dolgozott, legfeljebb mikor a "tanácsnál" kell ezt-azt megcsinálni aa segélyért.

És igen, ismerek olyan tűzoltót, aki rokkantnyugdíjba ment. Egészséges, és velem egyidős. Persze azelőtt se volt sok haszon belőle, mert mikor jött az árvíz, neki meg menni kellett volna dolgozni, akkor "lebetegedett". Nem állítanám, hogy "egy este alatt többet tett mint én egész életemben".

Az ilyen emberek paradicsoma a "jóléti állam".
@Matróz Kommandó: Hány éves vagy, királyfi? Ebben az országban az látszott eddig is, és ugyanezt _teszi_, _cselekszi_ a mostani vezetés is, hogy ügyeskedni kell, mutyizni, benyalni, trükközni, ügyescsávónak lenni, mert azzal jutsz valamire. Szóval bármivel, aminek köze nincs a munkához. Tudod, én viszonylagosan jól élek, de érzem a bőrömön a válságot is, a drága mindenkori vezetők balf.szkodásait is - szóval bérből, fizetésből élek. Ennek ellenére nálam rendszeresen kiveri a biztosítékot, mikor az egyetem óta politikusként "dolgozó" nagyságos urak arról szónokolnak fennkölten, hogy dolgozni kell, abból lehet építkezni kockáról kockára, úgy lehet előre jutni. Nos, nekik fogalmuk sincs arról, amiről szónokolnak. Igazuk van, de aki sohasem dolgozott azét, amije van, attól ez finoman szólva is hiteltelen. Teszem hozzá, rendes, termelő munkát nem végzett, és mégis _sokszorosan_ jobban él tőlem is, aki azért az átlagtól bőven jobban keres. Szerinted hogy viszonyul ehhez az, akinek a rezsi kifizetése is gondot okoz?
Szóval szerinted miért üzen az a kormány olyat, hogy munka nélkül nincs jólét - mikor ők maguk a legékesebb bizonyítéki, hogy igenis van, sőt, sokkal nagyobb, mint azoknak, akik az valódi értékéket megtermelik (kutatás-fejlesztéssel foglalkozó mérnök vagyok...)
Tudod, azért nem hiteles, mert ebben az országban aki igazán jól él, azoknak szerény véleményem szerint kb az 50%-uk nem munkából, nem értéket teremtve szerezte/szerzi, amiből jól él. Szóval ez semmi más, mint egy gusztustalanul álszent, cinikus szöveg.
Kedves Zoltán,

nagyon tetszett az összefoglalás, több rendkívül nehéz témában azt gondolom, részrehajlás és pláne személyeskedés nélkül sikerült egy szép helyzetértékelést adnia amellett, hogy a visszatekintéshez használt fogódzók "elvitték" volna a fókuszt a jelen gondjairól.

@unionist és @Nazagson: nálatok a pont. Mondon ezt nagyon szomorúan, mert forrás igenis lett volna a mi házunk táján is a szociális háló olyan módon történő meg- ill. átszövésére, hogy ne kelljen "óbégatni" az azzal járó költségek miatt.
..." A közmunkások úgy kapnak a munkáért kisebb összeget a nyílt munkapiacon elérhetőnél, hogy nincs esélyük a nyílt munkapiacra bejutni. Ajtók záródnak, avagy minden út a közmunkához vezet. A munkanélküli szegények dolgoztatott szegényekké válnak, és munkájuk, "bérük" olyan, amely nem segít nekik kikerülni a szegénységből."....Ez így van konkrétan!

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) e.on (1) E.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) egyiptom (1) Egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) eu (9) EU (3) EU-csúcs (2) euró (1) euro (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) Európai Bizottság (2) európai bizottság (1) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) izrael (1) Izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) Kína (1) kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) magyarország (7) Magyarország (4) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) messziről nézve (1) Messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) MOL (1) mol (2) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) MVM (1) mvm (2) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) olaszország (1) Olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) usa (3) USA (1) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma

süti beállítások módosítása