Privát sarok: Demokráciában a cél nem szentesítheti az eszközt

2011.10.18. | Mester Zoltán | 7 komment

Nyilvánvaló, hogy az üzleti életben nem lehet beosztottként a vállalati struktúrát, a szervezeti rendet és a vezetői kompetenciákat folyamatosan támadni, majd vezetővé válva elvárni a normák követését. Ezzel szemben Magyarországon a jelenlegi politikai elit magatartására ez jellemző – a következmények romboló hatásúak. 

 

 

 

Az alábbi írás szerzője 2008 szeptemberétől 2010 májusáig a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium versenyképességért felelős szakállamtitkára, a Magyarországra érkező külföldi befektetések előkészítésének irányítója volt. 2007 és 2008 között a MALÉV Zrt. infrastrukturális és portfoliókezelő vezérigazgató helyetteseként dolgozott, korábban pedig 1990-től 2007-ig a CAIB Értékpapír Zrt. igazgatója, majd vezérigazgatója. Felsőfokú tanulmányait a Pénzügyi és Számviteli Főiskola külkereskedelmi szakán végezte. 

 
 
 
A Privát sarok indító írását Bojár Gábor jegyezte, aki a saját cégében szerzett tapasztalatain keresztül mutatta az egyszemélyes vállalati vezetés hibáit. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a tapasztalat jelentőségét. Miközben egy ország nem egy vállalat, ahogyan erre több kommentelő is nagyon helyesen rámutatott, mégis az alapvető vezetési értékek, hibák és jó megoldások hasonlóak. A jó vezetőnél elengedhetetlen kritikatűrő képesség csak úgy alakulhat ki, ha előtte beosztottként átélte az igaztalan vádaskodás élményét vagy azt, hogy egy általa nagyon jónak gondolt javaslat elvérzik a magasabb szinteken, csak mert több szempontra nem volt rálátása, így a jó ötlet valójában káros lett volna a vállalatnak.
 
Én most hasonló megközelítésben, de egy másik aspektusát szeretném megvilágítani a vezetési képességnek, a helyes vezetői viselkedésnek. Ez pedig az intézményrendszer és az intézményrendszer adta játékszabályok elfogadása, illetve annak tudatos felrúgása a vállalati ranglistán történő előrejutás érdekében.
 
Egyszer 16 évesen egy úttörőtáborban (a fiatalabbak kedvéért: ez ugyanaz, mint a cserkésztábor ma) ifivezetőként a másik csapat vezetőjét viccesen ugrattam a saját „emberei” előtt, megkérdőjelezve az általa adott utasítások értelmét. Akaratomon kívül bár, de megingattam a vezetőjükbe, és ezen keresztül az intézményrendszerbe vetett bizalmukat. Két nap múlva a saját csapatom tagja elgondolkodtak azon, hogy ha én mindig ellentmondok a másik vezetőnek, akkor mitől olyan biztos, hogy nekem van igazam. És elkezdték az utasításokat semmibe venni, megkérdőjelezni. Ebből a bizonytalan helyzetből már csak a tábor vége mentett ki minket.
 
Egy életre szóló lecke volt, ami a későbbiekben, cégeknél eltöltött időm során is hasznomra vált. Nem lehet egy vállalati struktúrát, a szervezeti rendet, a vezetői kompetenciákat beosztottként folyamatosan támadni, majd pedig vezetővé válva elvárni a normakövetést. Nem véletlen, hogy sok olyan esetről hallani, amikor elbocsátják a nagyhangú, elégedetlenkedő beosztottat, majd csendben elküldik a vezetőt is — ha volt alapja az elégedetlenkedésnek. De nyilvánosan akkor sem lehet az intézményrendszert támadni, mert bizonytalanságot szül, a biztos fogódzók nélkül pedig szétesik a cég.
 
Ezt a folyamatot látom most megvalósulni Magyarországon. A jelenlegi politikai elit nagy része nem dolgozott soha klasszikus értelemben vett munkahelyen. Soha nem érezhette és érthette meg a munkahelyi etika jelentőségét, sohasem szocializálódtak munkahelyi közösségben, soha nem kellett alkalmazkodniuk utasításokhoz és kollektív szabályokhoz. A hatalmi pozícióba kerülés érdekében, a választóik támogatását remélve, elfogadhatónak tartották az évtizedes normák lerombolását, megkérdőjelezését, míg most, immáron hatalomban, elvárják az őket hatalomba segítőktől a normakövetést. Egy közismert példa: egyre nyilvánvalóbb, hogy a rendőrség vétett hibákat a 2006-os TV ostrom és az azt követő napok tömegoszlatásai során. De emiatt nem lehet egy egész testületet megbélyegezni semmisségi törvénnyel, hiszen így nem is várható el az állampolgároktól a jelenleg már a legnagyobb kormánypárt irányította rendőrség tisztelete. Félni persze lehet a rendőrtől, de ebből a félelemből biztosan nem születik meg az önkéntes normakövetés kultúrája. Márpedig hosszú távon egy demokrácia alapvetően csak erre épülhet.
 
 
De ha visszább megyünk az időben, emlékezhetünk a nevezetes kordonbontásra is. Teljesen érdektelen, hogy mit gondolt annak erkölcsösségéről és politikai legitimitásáról az akkori ellenzék. Ha a jogszerűen kihelyezett kordon látványos megbontása akkor „a cél szentesíti az eszköz alapon” megengedhető volt, akkor ma is az lenne a hasonló céllal a fotókiállítás ürügyén lezárt tér elfoglalása is.
 
Óriási demokratikus deficitet eredményezett a köztisztviselői kar kriminalizálása. Folyamatosan, de különösen az elmúlt nyolc évben csak azt hajtogatta a mindenkori ellenzék, hogy a köztisztviselő ingyenélő, lusta, sok van belőle és ráadásul sokba is kerül. Most ugyan mitől nőne meg egy csapásra ugyanennek a köztisztviselői karnak a presztízse? Az önmagában nem teremt köztiszteletet irántuk, ha átnevezik őket kormánytisztviselőnek. Márpedig tudomásul kell venni, hogy az államot a pártpolitikai viharoktól független közszolgák üzemeltetik, és ezért tiszteletet érdemelnek. A vezetők dolga, hogy olyan légkört teremtsenek, ahol szeretnek dolgozni, erkölcsi megbecsülést kapnak, ha már az anyagi elismerésük egyre kisebb.
 
A legnagyobb baj mégis az, hogy az államba vetett hit megingatásának egyenes következményeként az adómorál alacsony szinten marad, sőt, ha lehet, még tovább süllyed. Ha ugyanis folyamatosan azt hallja az adófizető, hogy a pénzét mindig, mindenki, kivétel nélkül elpazarolja, lassan el is hiszi ezt a valótlanságot és a végén megkérdőjelezi az adózás szükségességét is. Az így kieső adóbevételek miatt a közszolgáltatások (egészségügy, oktatás, közösségi közlekedés) színvonala valóban csökkenni fog, tehát az állampolgár utólag igazolva is látja a kiinduló állítást. Sőt, még büszke is lesz, hogy milyen ügyesen túljárt az állam eszén hiszen „ezeknek, ezért nem fizetek egy vasat sem”.
 
A mostani kormánypártok ugyan próbálnak a még ellenzékből saját maga által is elindított vagy felerősített negatív folyamatok ellen tenni, de a helyes felismerés sajnos rossz következtetést szült: csak az állam, a központi kormányzat szerepét erősítik az állam tekintélyének helyreállítása helyett. Ez pedig, éppen a Bojár Gábor által kritikával illetett központi, egyszemélyes döntések okán, még több konfliktust fog szülni. Még több elégedetlen állampolgár lesz, és az adómorál sem fog javulni. Márpedig egy igazi demokráciában a nagy többségnek be kellene látnia az adózás szükségszerűségét, és nem csak félnie kellene az adóhivatalt.
 
Az Alkotmánybíróság de facto megsemmisítéséről, a visszamenőleges jogalkotásról, a bírói eljárásokba vetett állampolgári bizalom megingatásáról nem írok, mert azt már sokan előttem elemezték. De e döntések mind rombolták az állam tekintélyét, a személyektől és pártpolitikától elkülönült — így garanciát jelentő — intézmények erejét.
 
A jelenlegi bizonytalan közállapotokért, az értékválság kialakulásáért tehát a politikusaink  acsarkodó, minden áron való szavazatszerző politikája okolható. Be kell látniuk politikusainknak is, hogy saját, kicsinyes bosszújukra rámegy az ország. A politika által felhergelt társadalom mentális állapota nem teszi lehetővé a gazdasági fejlődéshez szükséges konszenzus és köznyugalom kialakulását.

 

· 1 trackback

Címkék: kormányzat vezető privátsarok

A bejegyzés trackback címe:

https://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr753264219

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Árok Kornél: ez már alkotmányos diktatúra 2011.10.18. 10:39:52

Kire gondol a kormány, amikor széles párbeszédet emleget? – tette fel a kérdést Árok Kornél. A Szolidaritás mozgalom egyik szervezője a Gépnarancsnak adott nyilatkozatában azt mondta, ami most van, azt ő már alkotmányos diktatúrának tartja....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mindennel egyet értek, kivéve a következőket: "Soha nem érezhette és érthette meg a munkahelyi etika jelentőségét, sohasem szocializálódtak munkahelyi közösségben, soha nem kellett alkalmazkodniuk utasításokhoz és kollektív szabályokhoz."

Dehogy nem! Csak mindezt a FIDESZ pártszervezetén belül tették. Nehogy azt gondolja valaki, hogy a párton belül nem ugyan az zajlott le, mint bármely más “munkahelyen". Itt is be kellett sorolódni, és csak az tudott érvényesülni, aki tudott idomulni.

A baj azzal van, hogy azt gondolják, az ország is olyan, mint a pártjuk, és az emberekkel úgy lehet bánni, mint az elvtársaikkal.
ha olyan emberek lennenek magas politikai/kozigazgatasi pozicioban akiken latszik, hogy ertik mirol beszelnek, es amit mondanak a jovorol az ugy is tortenik, akkor nem lenne ekkora problema.
volt ez mar igy Mo-n, bar nem sokaig.
az állam és a piac működésének bármilyen fajta összehasonlítása szerintem nem hamis, hanem alapvetően hamis. államon az egy nyelven beszélők politikai közösségét értem. piacon pedig a reálgazdaságot, amihez hozzátartozik a tőkepiac (a bankok) lakossági, és vállalati üzletága. de nem tartozik bele az államadósság finanszírozása például. mert az egy adminisztratív lépéssor. és annak megint kevés köze van a piac működéséhez.

az adminisztráció (közigazgatás), a piac (reálgazdaság), és állam (pártok) működésnek szerintem alapvetően elérő a logikája. és ez megint csak eltér az egyház (iskola) és a bíróságok értékvilágától. ami egy tekintély elvű konzervatív gondolkodást igényel. a piac nem ezt igényli. a közigazgatás sem. és a társadalom sem.

maradjunk a közigazgatásnál. itt legalább három dolognak kellene egyszerre teljesülnie. egyrészt függetleníteni kell az államapparátustól, a minisztériumoktól, a pártelittől. tehát el kellene fogadni, hogy minden miniszter a saját bizalmasaival szeret leginkább dolgozni. tehát az szerintem teljesen rendben van, hogy minisztériumokban emberek négy évente lecserélődnek. tehát külön kellene választani a politikai és a hivatali apparátust.

szerintem ez egy állami-uniós szétválasztás. tehát a minisztériumi (állami) apparátusnak cserélődni kellene. de mellette szükség volna egy uniós igazgatásrendészetre, amit viszont függetleníteni kellene a politikai pártoktól.

na most az uniós igazgatásnak szerintem nem kizárólag egy brüsszeli apparátusnak kellene lennie. az alapvető szemléletbeli probléma, hogy úgy képzeljük: az unió valahol távol van. valójában ez igaz: we are the union. mi vagyunk az unió.

na most ehhez a közjogot meg kell változtani. szerintem közvetlen kellene megválasztani a megyék vezetőit. ez magyarországon 19 vidéki megyét jelent, és kellene 3 fővárosi nagykerület. ez 22 közvetlen választott megyei képviselő. mit ad isten, pont 22 magyarországi hely van az ep parlamentben.

tehát választani kellene 22 pártoktól független megyei vezetőt. és mivel ők az idejük jelentős részét mégis csak brüsszelbe töltik, ezért a távollétükben kellene helyettesük. és ők lennének a megyei közigazgatási hivatalok kinevezett vezetői. régi terminológiában ők az ispán, és az alispán (vicispán).

így pofon egyszerűen meg lenne oldva az, hogy közigazgatás ad 1) független legyen a pártoktól. ad 2) ne legyen független a néptől. ad 3) közjogi értelemben is kapcsolódjon az unióhoz. ad 4) és egyébként legyen hű az ország történelmi hagyományaihoz.

ha konszenzust akarunk, akkor szerintem ez megyei (uniós) alapon szervezett közigazgatásra (igazgatásrendészetre) volna szükség.

az ep választásnak úgy kellene folynia, hogy minden county delegál egy tagot az európai parlamentbe. és szerintem au uniós biztost is közvetlen kellene választani a tanácsba. tehát a nép egyrészt választhatna egy magyar szenátort az tetszene a népnek szerintem. ki legyen az uniós szenátor. másrészt ugye választani kellene egy megyei vezetőt. akitől meg nyilván mindenki a fedhetetlenséget várna el. az nem arról szólna, hogy fideszes, vagy nem fideszes. hanem arról: "nemes", vagy nem "nemes". imho 22 közvetlen választott megyei "nemesre" kellene bízni a magyarországi közigazatást. a közigazgatáshoz egy életpálya modellt kellene kötni. tehát megválasztják az uniós képviselőt. kinevezi a helyettesét (a megyei közigazgatási hivatalvezetőt). ami azt jelenti, hogy egyszerűen valakit kiemel a közigazgatásból. de akit kiemel az nem rúghatná ki azt, aki nem tetszik neki. csak azt, aki a hivatali szabályok ellen vét.

és azt meg elfogadnánk, hogy a minisztériumokban miniszteriális (bizalmi) állások vannak. tehát onnan akár a takarítónénit is ki lehetne rúgni ha vele szemben a miniszter bizalmatlan. tehát külön kellene választani ezt a kettőt. közjogi értelemben is. állami (minisztériumi) pártapparátus, és egy megyei (uniós) közigazgatás.

a bíróságok pártoktól való függetlensége másik kérdés. abba most ne menjünk be. ahhoz a régió nevű közjogi formáció kellene: állam (S), régió (R), város (C), unió (U). alapvetően ebből a 4 "betűből" kellene a közjognak felépülnie. és ezt ellenőrzi a nép (P). szerintem nagyjából ez a demokrácia. és nem az, hogy a politkai pártok küzdenek a totális hatalomért. mert akkor két választás van: szociális demagógia, vagy nemzeti populizmus. valójában minden közjogi formációban egy humánus (balos) parlamentre, és egy pragmatikus (jobbos) kormányra van szükség. és ennek a sarokköve a politikai pártoktól független megyei közigazgatás.

de ennek sem volna szabad teljhatalmat adni. azért kellene a régió, hogy azokra a kulturális ügyeket lehessen bízni. praktikusan az iskolát. illetve a bíróságokat. szóval ehhez kell egy tekintély elvű föderális struktúra. amit úgy lehet demokratizálni ha van egy területi hierarchia. alsóiskola, középiskola, felsőiskola. ugyanígy van háromszintű bíráskodás. és még van néhány terület, ami ebbe a logikába beleillik.

na most a közigazgatásnak nem így kell működnie. annak szerintem mátrix szerkezete van. a megyerendszer egy uniós rács. na most istván király is tudta ezt ezer éve. illetve a nekik súgó szövetséges bajorok. ők ugyanis nem az egy nyelven beszélők politikai közösségét alapította meg, ahogyan a pártok hazudják. hanem egy dinasztikus perszonáluniót alapítottak árpád-ház néven. ami olyasmi volt, mint a haza és haladás. csak egy kicsit nemesebb (tekintélyesebb).
@unionist: Okfejtésednek egy baja van mindössze, mégpedig az, hogy a hatalmat ténylegesen nem a parlamentben, hanem a hivatalokban gyakorolja a kormány. Mit gondolsz, miért sietett a mai kormányzat minden szinten takarítani?
@látjátok feleim szümtükkel:
ez a dolog praktikus része. a pártoknak nem érdekük változtatni a rendszeren.

csakhogy szerintem teoretikusan sincs kitalálva, hogy a közigazgatást hogyan kellene függetleníteni az államtól (a pártoktól). rengetegszer deklarálták már, hogy az úgy jó, ha ezek elválnak egymástól. de a rendszer logikájából mégis csak az történik, hogy a közhivatalok élére a politikai pártok neveznek ki (politikai) vezetőket.

szerintem erre a problémára létezik egy viszonylag egyszerű elvi válasz. az, hogy a megyék élére közvetlen válasszunk vezetőket. és a nép szerintem nem a megyei párttitkárokat választaná meg. a megyétől ugyanis senki sem azt várja, hogy megemelje a családi pótlékot, vagy a nyugdíjat. legfeljebb csak azt, hogy ezt fizessék ki rendben. magyarul a megyével szembeni legfőbb elvárás az, hogy működjön az adminisztráció.

na most ha ezt függetleníteni akarjuk a pártoktól, de nem akarjuk függetleníteni a néptől, akkor ebből szerintem az következik, hogy kellene egy közvetlen választott megyei képviselő. aki kinevezné a megyei közigazgatás vezetőit. szerintem ebből középtávon az lenne, hogy a vidéki megyékben a főiskolai, egyetemi rektorokhoz hasonló fazonokat választanának. és ők a hivatali apparátusból felemelnének egy tagot. aki helyettesíti őket. a megyének lenne egy képviselője, és egy főjegyzője.

és ugye így közjogilag is függetlenítve lenne az államapparátus, és a megyei (uniós) közigazgatás. a közbeszéd csak addig jut el, hogy a közhivatalok legyenek a pártoktól függetlenek, de arról már nincs szó, _hogyan_ legyenek függetlenek.

és ez lehetőséget adna arra, hogy a pártok az államapparátusba a saját embereit ültessék. csak ez nem az egész hivatásrendet érintené, hanem annak egy jól meghatározott szeletét. kifejezetten a minisztériumokat. de a fővárosban is lehetne 3 metropolitan county. általában véve a county a politikai pártoktól független uniós közigazgatás alapja lehetne.

az unióval is az a probléma, hogy ugyanazoknak kellene a szakpolitikai kérdésekről döntést meghozniuk, akik a népnek megígértek mindenfélét. mert ugye választást nyerni konjunktúrában leginkább szociális demagógiával lehet. recesszióban meg nemzeti populizmussal.

és szerintem ezt a nemzeti populizmust kell magasabb szintre emelni. tehát azt kellene mondani, hogy a magyar egy uniós nemzet. és jár neki, hogy minden megyének legyen egy képviselője a parlamentben. és jár neki az, hogy közvetlen válasszon egy szenátort az unió kormányába. és utóbbi olyan, hogy azt akár vona gábor is mondhatná. de miért ne mondhatná bajnai gordon. vagy akárki.

szóval szerintem ez egy népszerű közjogi változtatás lehetne. szerintem ez kifejezetten a jobbos szavazótábor megnyerését szolgálja. miközben szerintem egy előremutató közjogi változtatás lenne. azzal együtt, hogy ez kvázi visszatérés a korabeli dinasztikus perszonálunió hagyományaihoz. a középkorra egy magyar államot hazudunk. de valójában az egy multikulti királyság volt. egy mini unió megyei igazgatásrendészettel. szóval ebből nem a népnemzeti istván király jön ki, hanem egy európéer uralkodó mítoszát lehet újrateremteni. ami a jobbos választók számára fontos. a baloldali értelmiség számára pedig egy konkrét kérdésre adott konkrét válasz.

szerintem ezt az utat kell járni. erre a fajta gondolkodásra van szükség.
@unionist: @látjátok feleim szümtükkel: Nem lehet négyévente/nyolcévente lecserélni a minisztériumi tisztviselőket mert megállna az élet. A köztisztviselői tudás nem helyettesíthető lelkesedéssel, küldetéstudattal. A minisztériumok munkájának jelentős része ciklusokon átnyúló, ha úgy tetszik rendszer üzemeltető. (A rendszer itt most nem politikai értelemben értendő!) A tisztviselők jelentős része az államhoz lojális, azt teszi, amit mondanak neki. Annak viszont örülni kell ha kérdez és figyelmeztet ha rossznak gondolja az irányt. Ettől még lojális, csak látott ő már sok mindent...
A poszt alapvetően a normakövetés fontosságáról szól…

De mit tegyünk akkor, ha (egyébként demokratikusan megszerzett felhatalmazás birtokában és a korábbról származó demokratikus jogszabályokkal „visszaélve”) a hatalom éppen a demokratikus korlátok, intézmények „deklaráltan forradalmi” szellemű lebontására és azok helyén új, hegemonisztikus hatalmi struktúrák létrehozására használja?

Mit célszerű tennünk az ilyen hatalom által önmaga hatalmának bebiztosítása érdekében hozott új alaptörvénnyel és az arra épülő „sarkalatos törvényekkel”? Egyáltalán: lehet-e legitim egy jogszabály, amelyet egy demokratikusan létrejött hatalom antidemokratikus „világ” kiépítése érdekében hoz? Valóban „rombolja-e” az állampolgári normakövetést, ha „egy az egyben” elvetünk, érvénytelennek tekintünk egy rossz normát (ahogy azt korábban már pl. Felcsúti Péter is felvetette) – vagy inkább kell irányadónak tekintenünk a „Fidesz-alaptörvény” és a „sarkalatos törvények” tekintetében a „Radbruch-formulát”:
„A pozitív jogot akkor kell jogtalanságnak tekinteni, ha a törvény és az igazságosság közötti ellentmondás olyan elviselhetetlen mértéket ért el, hogy a törvénynek, mint igazságtalan jognak az igazságosság előtt meg kell hátrálnia.” [Gustav Radbruch: Gesetzliches Unrecht und übergesetzliches Recht (Törvényes jogtalanság és törvényfeletti jog) – 1946]

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) E.on (1) e.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) Egyiptom (1) egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) EU (3) eu (9) EU-csúcs (2) euro (1) euró (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) európai bizottság (1) Európai Bizottság (2) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) Izrael (1) izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) kína (1) Kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) Magyarország (4) magyarország (7) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) messziről nézve (1) Messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) mol (2) MOL (1) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) mvm (2) MVM (1) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) Olaszország (1) olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) usa (3) USA (1) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma

süti beállítások módosítása