Az elmúlt hetekben számos cikk és blogbejegyzés elemezte a kormányoldal országgyűlési választási reform-tervezetének nyilvánosságra hozott elemeit. A jelenleg hozzáférhető információk alkalmasak arra, hogy a magyar politikai rendszerre gyakorolt hatásokat megvizsgáljuk. A későbbi viták támogatása érdekében elkészítettük az új országgyűlési választási rendszer részletes, szavazóköri alapú modelljét, és ennek részeként az új egyéni választókerületi rendszer egy lehetséges kiosztását is. A modellt lefuttattuk a 2002-es, 2006-os és 2010-es általános országgyűlési választások eredményeire. Az egyéni választókerületek általunk választott kialakításával bebizonyosodott, hogy lehetséges politikai manipuláció nélkül úgy csökkenteni a parlamenti mandátumok számát, hogy az elmúlt parlamenti választási eredményekkel egyező kormánytöbbség alakuljon ki a modellben. Az is világossá vált, hogy az új rendszer valóban túlzóan kispárt-ellenes, és a korábbinál többségibb karakterű.

Az alábbiakban először röviden összefoglaljuk a modell alapjául választott választási rendszert, majd ismertetjük a modell bemeneti adatait és az ezekből fakadó szükségszerű pontatlanságokat, illetve becsült részeredményeket. Mindezek után elemezzük az eredményül kapott mandátumeloszlást, végül pedig a választási rendszer-reform hátralevő szakaszára vonatkozó tanulságokat fogalmazunk meg. (A modellt részletesen ismertető prezentáció és segédtáblázat letölthető.)

A kormányoldal (egyelőre hiányos) koncepciója

Vegyes rendszerű, kompenzációs lista nélküli, egykamarás parlamenti rendszer, amelyben változatlan marad a bejutási küszöb, könnyebbé válik az országos lista-állítás, ugyanakkor a jelöltállítási feltételek szigorodása révén nehezedik a kispártok helyzete. Áder János korábbi bejelentése világossá tette, hogy valamivel 200 fő feletti népképviseleti intézményt kíván kialakítani a kormányoldal, amelyen belül 100 körüli az egyéni mandátumok száma, és ezeken felül találhatóak az országos listás mandátumok.

A kialakított modell

Első lépésben meghatároztuk az egyéni választókerületek és az országos listás mandátumok arányát. Más mandátumszerzési móddal (határainkon túliak, itthoni nemzeti kisebbségek) nem számoltunk. A 200 fős országgyűlésen belül 110 egyéni választókerületet (EVK) és 90 országos listás mandátumot alakítottunk ki.

A rendszer demokratikusságának megőrzéséhez azt kell elkerülni, hogy az egész országra kiterjedő, azonos politikai irányba elfogult gerrymandering (a választókerületek határainak újrarajzolása politikai előnyszerzéssel) valósuljon meg, és hogy a többségi választói akarat érvényesülése elé ne emelődjenek intézményes gátak. A gerrymandering korlátozása érdekében transzparens elveket állítottunk fel az EVK-k kijelöléséhez. Természetesen más elvek is kialakíthatóak, ameddig a fenti követelmények tiszteletben tartatnak.

A 110 EVK-t a 2010 őszi választókorú népesség-adatok alapján osztottuk szét megyékre. Ha a d’Hondt mátrix alapján tettük ezt, láthatóvá vált, hogy egyes alacsonyabb népességű megyékben csak olyan kevés EVK lenne kialakítható, amelyeknek kezelhetetlenül nagy kiterjedésűek volnának (például Tolna megyének 2, Somogy megyének 3 EVK jutna). Éppen ezért eltértünk a d’Hondt féle eloszlástól, és az előbbi két megyének Budapest és Pest megye rovására átcsoportosítottunk 1-1 EVK-t. A 110 egyéni mandátum elosztása után látható volt, hogy az értelemszerű csökkenéseken túl a népességi viszonyok elmúlt 20 évben bekövetkezett alakulása is érdemben befolyásolta a mandátumok eloszlását. Budapest mandátumszáma 32-ről 19-re csökkent, Pest megyéé 16-ről csak 13-ra és például Bács-Kiskun megyéé 10-ről 6-ra.

Az egyéni választókerületek mérete a 110-es felső határ miatt a településszám és a földrajzi kiterjedés vonatkozásában az aprófalvas országrészekben nehezen korlátozható. Például a Vas megye 3. EVK (Körmend) és a Baranya megye 3. EVK (Komló) 112, illetve 124 települést foglalnak magukba, és kiterjedésük is igen nagy, hasonlóan például Nógrád megye egyéni választókerületeihez. 110 EVK és közelítőleg 8 180 000 választókorú esetén egy átlagos EVK 74 371 fős, a +15 százalékos határ 85 527-nél, a -15 százalékos pedig 63 215-nél húzódik. A modellen belül a legnagyobb és legkisebb EVK közötti választókorú lakosság-különbség 22 311 fő.

A modell szükségszerű torzításai

A modell kialakításának második lépése a bemeneti adatok meghatározása volt. Mind az új, mind pedig a régi parlamenti választási rendszerben a választópolgár két szavazattal rendelkezik. Itt szembesülni kellett a választási rendszer-modellek szükségszerű korlátaival, hiszen a választói viselkedést nagymértékben befolyásolja maga a választási rendszer, ami magában hordoz bizonyos ösztönzőket, taktikai elemeket.

Egy kétfordulós, kompenzációs listás rendszerben leadott szavazat mögötti választói döntés csak korlátozott pontossággal illeszthető egy egyfordulós, az elveszett szavazatokat (egyelőre) nem hasznosító rendszerrel. Hiszen előbbi esetén számos mandátum a két forduló közötti kampány és a politikai megállapodások hatására dől el, ráadásul a kisebb pártok szavazóinak érdekükben áll az első fordulóban szinte bizonyosan hátrányba kerülő egyéni jelöltjeik támogatása is a töredékszavazatok miatt. Ebből következően az első fordulóban leadott szavazatok csak részben modellezik önmagukban a végeredményt és a későbbi választói célt.

A másik modellezési dilemma a listás és az egyéni jelölti szavazatok jellegének eltéréséből fakad. Két évtizeden keresztül tapasztalhattuk, hogy ugyanazon EVK-n belül az egyéni jelölti szavazat egyszerre személy és pártválasztás, míg a területi lista választása nyilvánvalóan pártszavazás. Ennek eredményeképpen sokszor akár 10-40 százalékkal is eltérhetnek az ugyanazon EVK-n belül egy egyéni jelölte és pártjának listájára leadott szavazatszámok. E személyhez kapcsolódó döntés (például egy népszerű nagyvárosi polgármester esetén) nem ültethető át egy olyan modellbe, amely megnagyobbított EVK-kal számol, ahol lehet, hogy nem is oly ismert és népszerű az adott politikus.

Mindezek alapján úgy döntöttünk, hogy minden esetben csak az első fordulós területi lista szavazatokkal számolunk.

A következő megoldandó probléma az összesen több mint 11 000 szavazókörnek a korábbi választások eredményeihez való illesztése volt. Mivel 2010 őszén az önkormányzati egyéni választókerületek (sokszor sajnálatosan manipulatív) átalakítása során 2010 tavaszához képest érdemben alakult át a szavazóköri beosztás, így összesen kevesebb, mint 300 szavazókör esetében csak becsülni tudtuk a korábbi eredményeket. Ez a probléma kizárólag azon nagyobb megyei jogú városok és budapesti kerületek esetében jelentkezett, amelyekben két EVK-t kellett kijelölni, és az ezeket elválasztó határt értelemszerűen immár az új szavazóköri beosztás alapján alakítottuk ki. Azon régi szavazóköröket, amelyeket az új szavazóköri beosztás kettévág, és a két EVK határa így a régi szavazókörökön belül húzódik annak alapján osztottuk szét, hogy hol található területük nagyobb része. Az így létrejövő, a korábbi választások adataihoz immár illeszkedő besorolás segítségével végül aggregáltuk a múltbeli eredményadatokat. Az ilyen osztott településeken létrejövő eredményszámítások ezért nem tekinthetők pontos, az adott területi egységet tökéletesen jellemző modelleknek, csupán közelítő becslést adnak. E becsült állapot megbízhatósága a két politikai oldal becslésben előálló különbségével párhuzamosan növekszik, vagyis minél nagyobb távolságot becsül az ellenfelek között adott helyen egy modell, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy ez az állapot nem a pontatlan területi lehatárolás miatt állt elő. (A letölthető prezentációban lila kerettel jelöltük az ilyen EVK-kat, és ismertettük az új szavazókörök szerinti elhatárolásokat is.)

A modell eredményei

A fenti ábrán látható, hogy a 2010-es választások érintett szavazatai a modellben a jelenlegi parlamenti erőviszonyok szerinti 68,1 százalékos mandátumtöbbség helyett 79,5 százalékos mandátumtöbbséget biztosítanának a kormánypártoknak. Látható az is, hogy közép- és kispárti ellenfeleik egyenként kevesebb, mint 20-20 mandátummal kellene, hogy beérjék a 200-ból. A 2006-os választási eredményeket vizsgálva látható, hogy a modell nem tudja kezelni az MSZP és az SZDSZ második fordulós mandátumszerzéseit, ugyanakkor a relatíve szoros eredmény a modell szerint 97+6 mandátumot eredményezett volna az új rendszerben az újraválasztott kormánypártok számára. A régi választási rendszer szerinti 54,4 százalékos parlamenti kormánytöbbség 51,5 százalékra szűkülne. A 2002-es választások még szorosabb eredményeit vizsgálva a modellben egyértelművé válik, hogy az új rendszer fej-fej melletti küzdelemben a kevesebb mandátum és az eltérő logika miatt minimálisan, de ismét csökkentette volna a későbbi kormányzó pártok parlamenti többségét. (51,3% helyett 51 százalékra).

Érdekes megfigyelni, hogy a modell szerinti egyéni választókerületi elrendezésben 2002 első fordulójának eredményei alapján, ha az első fordulós egyéni jelölti szavazatokat osztjuk szét újra, akkor az MSZP-FIDESZ mandátumarány 60-50 lett volna az előbbi javára, míg ha — a modell szempontjából helyesen — a listás szavazatokat, akkor ugyanez 56-54 a jobboldali párt javára. Az eltérés az egyéni jelöltekre és a pártlistákra leadott szavazatoknak immár az új EVK-határok keretein belüli különbségéből és a FIDESZ-es listaszavazók szavazatmegosztásából fakad (például az eltérést előállító egyik országrész, Mátészalka környékének régi EVK-jában indult akkor dr. Torgyán József kisgazda politikus is). Az „igazság” tehát valahol a két megoszlás között húzódik.

Demokratikus-e?

A modell minden velejáró pontatlansága ellenére is bizonyítja, hogy világos elvek alapján lehetséges akár 110 egyéni képviselői mandátumra is olyan EVK-határokat kialakítani Magyarországon, amelyek az elmúlt három országgyűlési választás többségi választói akaratához hasonló eredményt adnak egy olyan modellben, amelynek bizonytalansági elemei is világosan beazonosíthatóak.

Nem ismert még a határainkon túl élő, állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező választópolgárok szavazati jogának intézményesítési formája; az egyéni választókerületi határok pontos kijelölése és az EVK-k rendszeren belüli száma és aránya. Nem ismert továbbá a kijelölt EVK-k mérete, kiterjedése és a korábbi választási eredmények alapján becsülhető választói viselkedése. Végezetül meg kell jegyezni, hogy kompenzációs lista nélkül is lehetséges beiktatni kompenzációs elemet még, például a mandátumot nem eredményező egyéni választókerületi szavazatoknak az országos lista szavazataihoz történő hozzáadása révén. A rendszer arányos elemének mandátumkiosztási logikája sem került meghatározásra még.

A jelenleg ismert információk alapján elkészített modell bizonyítja, hogy az új választási rendszer, változatlan elfogadás esetén, többségibb karakterisztikájú lesz. Elsősorban a kompenzációs lista hiánya, másodsorban a második forduló eltörlése aránytalanabbá teszik az országgyűlési választási rendszert, ami a kisebb parlamenti pártokat súlyosan hátrányosan érinti. Az új választási rendszer domináns kétpártrendszer felé billenti (vissza) a magyar pártrendszert, de ez csak akkortól lesz igaz, ha a FIDESZ mellé vagy az MSZP felemelkedik újra nagypárti státuszba, vagy a két kisebb párt egyike válik nagypárttá, vagy pedig ha új erő, pártszövetség lép színre — ez utóbbi esélyét a jelöltállítási feltételek szigorítása nagymértékben csökkentette. A domináns kétpártrendszert (újra) kialakító jogalkotói szándék a magyar pártrendszerre érdemi hatás gyakorolhat, ez önmagában legitim többségi döntés, és akár el is fogadható, de nem járhat együtt a választási lehetőség intézményes beszűkítésével, mivel forradalom hiányában a kontinuitás is demokratikus érdek.

Eddig az új választási rendszerről annyi már kiderült, hogy ugyan bármilyen politikai színezetű erő számára lehetővé teszi a kormányzóképes többség megszerzését, de ez a mai magyar pártrendszerben csak a jelenlegi kormánypártnak kedvez. Éppen ezért a hátralevő reform-lépések ügyében van okunk gyanakodni és óvatosnak lenni.

A határon túl élő, állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező választópolgárok szavazati jogának nem korlátozott befolyású beépítése a rendszerbe kiélezett helyzetben a kormányalakítás kérdését is eldöntheti. Ez pedig a többségi rendszer melletti egyik legfőbb érvet ásná alá: nem eredményezne stabil, a többségi akarattal egyező kormánytöbbséget.

Éppen ezért az új országgyűlési választási rendszer egészének demokratikussága szempontjából döntő jelentőségű a hátralevő reform-lépések tartalma és politikai megvitatásának módja. Az egyéni választókerületek kijelölésekor nem hajolhat maga felé a kormányzó erő keze. A jelöltállítás feltételeinek szigorításakor már eddig is feleslegesen dőltek ki tilalomfák, mostantól azonban erre már nincs lehetőség. Ha a kormányoldal egyoldalúan olyan egyéni választókerületeket alakít ki, amelyek jellemzően eltérő nagyságúak (különösen a választókorú népesség vonatkozásában), és közben minden esetben önmaguknak kedvező eredményt állítanak elő, felülírva a többségi választói akaratot, akkor nem lesz demokratikus választási rendszere Magyarországnak.